A Templom lovagjai
A becsület lobogója
Második kötet
Jack Whyte
Gold Book Kiadó
A STRANDTÁSKÁBA VALÓ
André Saint-Clairt, a titkos rend tagját megtanították arabul, mielőtt elküldték a Szentföldre. Saint-Clairre és unokatestvérére fontos küldetést bíztak, mely során be kell hatolniuk a veszélyes sivatagba és a félelmetes haszaszinok fészkébe. Unokatestvére azonban fogságba esik egy csatában, barátságot köt a pogányokkal, és kétség merül fel a hűségét illetően. Közben Szaladin okos taktikával folyamatosan meghiúsítja a keresztesek terveit. Végül azonban mégis Oroszlánszívű Richárd árulása győzi meg a két rokont arról, hogy a keresztes hadjárat csak álca, és hogy küldetésük sikere fontosabb, mint valaha.
Hatvan év telt el azóta, hogy a titkos Sioni Újjászületés Rendje, a Templomos Lovagrend alapítói felfedezték az örökül rájuk hagyott kincset Jeruzsálemben, a Templom-hegy mélyén. A nagyra törő és könyörtelen Plantagenet Richárd király, akit Oroszlánszívűnek is neveznek, újabb keresztes hadjáratot vezet, immár a harmadikat Szaladin ellen, veszélybe sodorva a templomosok becsületét és a Sioni Újjászületés Rendje küldetését.
Péntek 13
Miért szerencsétlen nap ez?
Dan Brown is megírta
Avagy; miért szerencsétlen ez a nap?
A történet Kr.u. 1112 körül kezdődik... A francia Hugues de Payens márki és 8 másik francia lovag megalapítja Krisztus Szegény Lovagjainak rendjét. És hogy miért szegények, ha egyszer nemesek? A rend minden tagja köteles teljes vagyonát a rend és a keresztény egyház számára felajánlani, és a korábbi világi élvezetekről lemondani.
Kr.u. 1118-ban a lovagok az immár keresztény kézen lévő Jeruzsálembe érkeznek, és engedélyt kérnek Jeruzsálem püspökétől, hogy a rend a zarándokutak védelmét biztosítsa az arabok ellenében. A püspök természetesen hozzájárul a rend működéséhez és táborhelyet biztosít a lovagoknak a Templom-hegyen, Salamon templomának egykori helyén, ahol abban az időben arab istállók álltak. Ezek után a rend új nevet vesz fel: Krisztus Szegény Lovagjainak és Salamon Templomának Rendje, vagy ahogy mindenki hívja őket: a Templomosok.
A kezdeti 9 lovagból hamarosan hatalmas rend lett, mely jelentős gazdasági és katonai hatalomra tett szert. A Templomos lovagrendnek nagy kiterjedésű birtokai voltak, amelyeket 8 langues-ra (nyelvterület) és 10 olyan tartományra osztottak, melyek határait az országhatárok figyelembevétele nélkül húztak meg. Rendházaik, kastélyaik, hatalmas birtokaik csaknem egész Európát behálózták, Skóciától egészen az akkori Palesztináig. Ezenfelül kereskedelmi flottájuk, hajókészítő és -javító műhelyeik és kikötőik is voltak, köztük La Rochelle, ahol a flottájuk állomásozott. Más katonai lovagrendekkel ellentétben a Templomosok pénzkölcsönzéssel is foglalkoztak, sőt idővel a keresztény világ bankáraivá lettek, és adósaikká vált több európai uralkodó is.
Végül óriási gazdasági befolyásuk és a rend körül keringő misztikus mende-mondák miatt V. Kelemen pápa és a vagyonukra féltékeny IV. (Szép) Fülöp francia király titokban összefogva cselekvésre szánta el magát. 1307 szeptemberében a pápa lepecsételt leveleket küldött szét Európa minden szegletébe azzal az utasítással, hogy minden levelet egyazon napon felbontva, a tartományi vezetők mindenhol egyszerre cselekedjenek. Ez a nap pedig 1307. október 13-a, péntek volt.
Péntek 13-án aztán Európa szerte feltörték a pecséteket, és elolvasták a levelek tartalmát. A levelek döbbenetes "tényeket" állítottak! Kelemen pápa azt állította, hogy isteni látomása volt, amely arra figyelmeztette, hogy a templomos lovagok a sátánimádás, a homoszexualitás, a kereszt megszentségtelenítése, a bálványimádás és más eretnek cselekedetek bűnében vétkesek. Továbbá azt állította, hogy Isten azzal bízta meg, hogy tisztítsa meg a Földet a bűnös Templomosoktól, és addig kínvalassák őket, amíg be nem ismerik Isten ellen való vétkeiket.
A pápa terve jól működött. Azon a napon sok ezer lovagot fogtak el, - köztük Jacques de Molay-t, a Templomos rend Nagy Mesterét - akiket kegyetlenül megkínoztak, majd máglyára küldték őket. A rendet feloszlatták, a birtokaikat elvették, az életben maradott kisebb rangú templomosokat beolvasztották az Ispotályos rendbe.
Ez a tragikus nap, melyen több ezer keresztény lovagot kínoztak és öltek meg, mindmáig megmaradt a mai modern kultúrában is, mint "szerencsétlen nap", bár az igazi jelentését már csak kevesen ismerik.
Jack Whyte mielőtt alaposan belecsap a lecsóba, előbb pontosítja Franciaország fogalmát. A diákok imádni fogják ezért. Aztán a tízszeres túlerőben lévő szaracén csapat megsemmisítő vereséget mér a keresztény hadra. Két túlélője, Mornay és Sinclar a sivatagon keresztül menekülnek, de egy vihar elszakítja őket. A naturalista háborúábrázolás után emocionális ellenpont a sebesült szaracén és az őt megmentő templomos példája. Vaskos regény, de minden meg van benne, ami a nyári olvasmányok közé sorolja. Legalább addig se kell nouveau romant, vagy posztmodern prózát olvasni Pynchontól.(Kerekes Tamás)
A Hattini csata az egyik legismertebb és legnagyobb csata volt a Keresztes háborúk folyamán. A keresztényeket Guido jeruzsálemi király vezette, a muzulmánokat pedig Szaladin egyiptomi szultán, a muzulmánok egyik legnagyobb vezére. A regény a csata leírásával kezdődik és a két túlélő sorsára koncentrál.
A csata előzményei A II. keresztes hadjárat után a muszlimok nagy erőkkel kezdték támadni a Szentföldön elterülő keresztény államokat. A legnagyobb sikereket Szaladin egyiptomi szultán érte el, aki sok fejfájást okozott a keresztesek számára. Nem sokkal hatalomra kerülése után elfoglalta Damaszkuszt és két másik várost, akik nem hódoltak be előtte. A Szaladdin ellen felállított sereg parancsnoka Guido jeruzsálemi király, egy gyenge kezű despota, aki udvaroncai befolyása alatt állt és meg kellett küzdenie a trónért harcoló trónkövetelőkkel. Szaladin a keresztény sereget félre vezette, hagyta, hogy azt higgyék a keresztesek, hogy Szaffurija vára ellen vonult, de az igazi célja a Galileai-tenger partján található Tiberias városa elleni harc volt. Terve bevált, Tiberia várura, III. Rajmund tripoli gróf azonnal Szaffurija felé vette az irányt, hogy egyesüljön az ott gyülekező keresztény hadakhoz és, hogy való felkészüléshez. Viszont bosszúsan tapasztalták, hogy nem Szaffurija ellen, hanem Tiberias ellen vonulnak a muszlim hadak, amelyet védtelenül hagytak, ezen felül még Rajmund felesége is ott maradt, aki hírnököt menesztett a seregekhez, hogy siessenek a város védelmére. Szaladin erre számított. Esze ágában sem volt a várost ostromolni, evvel a csellel csak az volt a terve, hogy a keresztény sereget, nyílt, a muzulmánoknak kedvező terepre csalja. Guido először nem akarta egy nő miatt kockára tenni Jeruzsálem feletti uralmat, mert könnyen lehet, hogy ha odaveszik a sereg, vége van Jeruzsálemnek is. De döntését megváltoztatta, mert a lovagrendek nagymesterei (Templomos lovagrend, Máltai lovagrend, Szent Lázár lovagrend) avval fenyegették, hogy ha nem támadnak, akkor elhagyják seregeikkel Guidot, aki ezt nem kockáztathatta meg.
A csata
A keresztesek 1187. július 3-án napfelkelte előtt indultak el. Döntésük fő oka az volt, hogy minél nagyobb távot tudjanak megtenni mielőtt a nap "gyilkos" sugarai elérnék őket. De ez sem segített, mert nem hoztak magukkal vizet, ezért félútra teljesen kimerültek, erre a pillanatra várt Szaladin. Serege ekkor előbukkant a hegyek takarásából és megtámadták a keresztényeket. Bár a keresztények nem számítottak támadásra, az első rohamot visszaverték, főleg íjpuskásaiknak köszönhetően. Ekkor egy közeli forrás felé vették az irányt, de ezt Szaladin látta és egy kisebb csapatot küldött a keresztesek és a víz közé, bár Guidónak az javasolták, hogy támadja meg az előtte lévő sereget, mindenki megdöbbenésére, Guido táborverésre adta ki a parancsot. Ennek is megvoltak az okai, mert a gyalogosok már alig tudtak mozogni a fáradságtól. Így az estét a skorpióktól és kígyóktól hemzsegő völgyben töltötték, Szaladin viszont nem támadott, csak reggel. Hajnalra kiderült, hogy a keresztény sereg fegyelme már olyan rossz volt, hogy a felbomlás küszöbén álltak. A gyalogosok nagy része (a lovát vesztett lovagokkal együtt) szétszóródtak víz után kutatva, mások a szomj haláltól félve átálltak az ellenség oldalára. A szenvedéseket, hogy Szaladin parancsára a szaracén (a keresztények nevezték így őket) katonák felgyújtották körülöttük a bozótokat, így pedig a füst csípte a katonák szemét és kiszárította a már így is száraz torkukat. Rajmund gróf ekkor úgy határozott, hogy katonáival kiválik a királyi hadseregből és megpróbál kitörni Hattin felé. A kitörés sok áldozattal járt, de sikeres volt, viszont az így meggyengült királyi had sorsa meg lett pecsételve, mert gyalogos védelem nélkül nem maradt esélyük a győzelemre. Először a szaracénok nyílzáport zúdítottak rájuk, majd kézitusában felmorzsolták a megmaradt kereszteseket. Guido, Gérard de Rideford templomos nagymester, Châtillon-i Rajnald Antiochiai fejedelem és több főnemes is fogságba esett.
A csata következményei [szerkesztés]Guidot és Rajnald-ot Szaladin elé vezették. Guido szomjúságra panaszkodott, Szaladin ekkor adott neki egy pohár rózsavizet. Guido ivott belőle, majd átadta Rajnaldnak, de ekkor Szaladin kifakadt és kirúgta Rajnald kezéből a kelyhet. Rajnald ugyan is több muzulmán karavánt kirabolt, fosztogatott és gyilkolt le, evvel elnyerte a muzulmánok gyűlöletét. Ekkor Szaladin kihúzta kardját és lecsapta Rajnald fejét. Guido azt hitte, hogy ő lesz a következő, de Szaladin megnyugtatta.
"Királyok, nem ölnek királyokat, Rajnald gonosz ember volt, megérdemelte halálát"-mondta.
Szaladin így nem ölte meg Guidót, de sokáig fogságban sínylődött, több főnemessel együtt. A csata egyértelmű muzulmán győzelemmel zárult.
Szaladin megöli Rajnaldot.A szaracénok még a szent keresztet is megszerezték (ez egy olyan kereszt volt, amelynek a közepén egy nagyobb darab volt abból a keresztből, amin Jézus Krisztust keresztre feszítették). A győzelem után a muzulmánok gyorsan megszerezték a Szentföld majdnem egészét, végül még Jeruzsálemet is, mert nem maradt katona a várak védéséhez.
„Már sokadszorra hozzák összefüggésbe Robin Hoodot a skótokkal. Mindeddig a skóciai Dáviddal, Huntington Earljével azonosították a legendás íjászt. Jack Whyte történelmi regényíró most egy újabb elmélettel állt elő. The Forest Laird című regényében azt állítja, Robin Hood alakját valójában William Wallace-ról mintázták az angolok. William Wallace skót “szabadságharcost” játszotta el Mel Gibson A rettenhetetlen című filmjében.”
A könyvben van barátság, társadalmi ellentétek, háború, harc a papok és lovagok közt, sodronyízmú pallosos lovagok, takaros vászoncselédek, jól adagolt titokKerekes Tamás
„Örök hűséget fogadott a rendnek – de milyen áron?
1088-at írunk, és Hugh de Payens lovag csatlakozik a rendhez, egy titokzatosságba burkolózó, ősi társasághoz, amely Franciaország legrangosabb családjait egyesíti egy, a királyhoz és hazához való hűségnél is szentebb szövetségbe.
Hugh hamarosan az első keresztes hadjárat rémálomszerű világában találja magát, ám mivel elborzasztja a vérontás és fegyvertársai kegyetlenkedése, úgy dönt, hogy a Szentföldön marad, de életét nem a háborúnak, hanem Istennek ajánlja. Megalakít egy szerzetesrendet, és feladatául tűzi ki, hogy megóvja a jeruzsálemi utakon közlekedő zarándokok biztonságát.
De a rend nem feledkezett meg Hugh-ről; rendtestvéreivel együtt megbízza a lovagot egy lehetetlennek látszó feladattal: fel kell kutatniuk és haza kell hozniuk az ősi szervezet elveszett kincseit. Csak egy baj van – a kincs révén olyan veszedelmes tudásra derülhet fény, ami elpusztíthatja a Jeruzsálemi Királyságot és vele a mindenható anyaszentegyházat is…
A történelem során nem volt még egy közösség, amely olyan erővel ragadta volna meg a modern olvasók képzeletét, mint a templomos lovagok néven ismert középkori szerzetesrend. A templomosok varázsa igazán Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln 1982-ben kiadott könyvével, a Szent vér, Szent Grállal jutott el a tömegekhez.
„Saját érdeklődésem a templomos rend iránt mindenképpen ezzel a könyvvel kezdődött: bár mindig is lebilincselt a templomosokat körüllengő rejtély és misztikum, csak a Szent vér, Szent Grál elolvasása után ötlött eszembe, hogy egy nagyszerű történet rejtőzik a történelmi homály és feledés rétegei alatt. Elhatároztam, hogy megvizsgálom, kik voltak ezek a férfiak valójában, és mi késztette őket tetteikre. A templomos lovagokat mindig is hús-vér embereknek képzeltem el, annak ellenére, hogy gyermekként csupán középkori szarkofágok tetején fekvő stilizált kőalakok képében láthattam őket, és kitagadott, hitehagyott eretnekekként olvashattam róluk.”- írja a szerző
Úgy tűnik, hogy törekszik a különböző társadalmi rétegek totális ábrázolására. Nem fogja megszorongatni Ken Follett történelmi regényeit, és Heller Ágnes sem róla mintázta a történelmi regény prototípusát. Aprólékos, igaz, de lehet, hogy ez később kifizetődik.
Nem parentálnám el 200 oldal után
Kerekes Tamás
