Nincs egészséges ember, csak rosszul kivizsgált el

Leo Kessler

 

 

 

 

A háború kutyái sorozat 18. kötete

 

1940 tavaszán Winston Churchill, az Admiralitás Első Lordja, kétségbeesett küldtetésre vezényli a haditengerészetet: egy gyakorlatlan, amolyan „hétvégi” katonákból álló erőt tesznek partra Norvégia ellenséges körzetében, hogy támadást intézzenek a Német Hadsereg elitje, Dietl tábornok hegyivadászai ellen. Eleinte úgy tűnt, hogy a kegyetlen, bátorságtól és energiától fűtött briteké lesz a győzelem, csakhogy nem számoltak a hóban rejtőzködő Sasokkal. Márpedig Hitler kedvenc, rettenetes Edelweiss-rohamosztaga ekkor már rég lesben állt.

„Teherán, 1943. Sir Winston Leonard Spencer Churchill, Franklin Delano Roosevelt és Joszif Visszarionovics Sztálin itt terveznek találkozni, hogy a második világégés dolgait átbeszéljék. Nem is kínálkozhat ennél kedvezőbb alkalom Adolf Hitler számára, hogy egy csapásra mindhárom ellenfelét eltegye láb alól. Már csak egy jól kimódolt és precízen végrehajtott akció kell…

A tervet nem más, mint maga a Führer és Otto Skorzeny találják ki: az orosz frontvonalon átrepülve, ejtőernyővel alászállva egy elit egység behatol a németekkel szimpatizáló asszaszinok területére és velük kiegészülve végrehajtanak egy robbantásos merényletet a három államfő ellen. És persze ki más kapná ezt a megtisztelő, ám annál halálosabb feladatot, mint a Stürmer ezredes vezette Edelweiss Rohamosztag.”

 

 

A főszereplő:

DIETL, Eduard (1890–1944)

 

Német tábornok. 1909-től hivatásos katona, 1938-tól tábornok, a 3. hegyihadosztály parancsnoka. A norvégiai hadjárat során 6000, különleges kiképzésen átesett emberével az ő feladata volt Narvik és az attól északra eső terület elfoglalása. 1940 júniusától a Norvégiában állomásozó hegyialakulatok parancsnoka, röviddel később az egész, elitnek számító fegyvernem tábornoka. A Szovjetunió megtámadásakor az észak hadseregcsoport alárendeltségében finn területről kiindulva tevékenykedett. 1942 januárjától a Lappföldön állomásozó 20. hadsereg parancsnoka. 1944-ben életét vesztette, amikor repülőgépe lezuhant.

 

 

     

 Az angol és francia kormány nem is rendelkezett azzal a képességgel, hogy segítséget tudjon nyújtani Lengyelországnak. Bízva a Francia-német és belga-német határon kialakított erődrendszerűkben és tengeri erejükben a III. Birodalmat gazdasági eszközökkel akarták térdre kényszeríteni. Németország elszigeteléséhez kulcsfontosságú az északi tenger és az Atlanti óceán északi része feletti uralom. Német hadiipar számára kulcsfontosságú a svéd vasérc is, amelyet Kirunából Norvég kikötőkön keresztül tudnak szállítani. Ezek a stratégiai szempontok teszik Norvégiát és Dániát célponttá, mind a két fél szempontjából.  

 Az angoloknál Churchill szorgalmazza elsősorban a norvég kikötők elaknásítását, de túl későn születik meg erre politikai döntés.  

 1940. április 7.-én kezdi meg az angol hadsereg a Norvégia megszállására tervezett akciót, de 10 nap kell az angoloknak, hogy Lord Cork irányításával 13 ezer fős expediciós hadsereget átdobjanak.  

   Hitlernek sikerül megelőznie az angolokat, kihasználja az angol hadsereg lassúságát, és míg az angolok teáznak - mint Galipolinál - április 9.-án megindult támadással öt német hadosztályt dob át Falkenhorst tábornok vezetésével.

Ezen hadosztályok gond nélkül elfoglalják a legfontosabb öt norvég kikötőt, Oslót, Stravagert, Bergent, Trondheimet és Narvikot. Az akcióban Dietl tábornok heygivadászai is részt vesznek, Norvégiában még kemény tél van. 

 Az akcióban a Luftwaffe szétzúzza a norvég védelmet. 125 ezer katonát dobnak át részben a partraszálló hajókon, részben ejtőernyővel, részben az elfoglalt repülőtereken át. A norvég hadsereg gyalogsága ehhez képest 19 000 fő. Szinte lényegtelen a csata szempontjából hogy a norvég hadsereg kit támogat, a németeket vagy az angolokat - nyílván az elsőként érkezett németeket tekintik ellenségnek és a második ként megérkezett angolokat felmentőknek, ezért a németek a gyors akcióval behozhatatlan előnyre tesznek szert. 

   Hogy a norvégiai csapataik biztonságban legyenek, ne lehessen elvágni őket, Dániát is meg kell szállnia a német hadseregnek. Erre 4 óra leforgása alatt kerül sor szintén április 9.-én. Hajnali 5 óra előtt három kis német szállítóhajó hajózott be Koppenhága kikötőjébe, és 4 óra múlva X. Keresztély dán király aláírja országa német védnökség alá helyezését. Hitler nem kebelezi be Dániát, hanem csatlósává teszi őt is és Norvégiát is. Mind Dániában, mind Norvégiában kevés áldozata van a háborúnak. A 7800 főnyi Dán zsidóság vesztesége 60 fő, Norvégiában - ahol London biztatására erősebb lesz az ellenállás 1700 zsidóból 762 esik áldozatul.

 Mind a két országban erős a náci párt sokan rokonszenveznek a németekkel, Norvégiában azonban kialakul ellenállási mozgalom is, és a norvég partizánok számos híres akciót hajtanak végre. A későbbi német kancellár, Willy Brandt is norvég ellenállókhoz csatlakozott. Norvégia megszállásakor Vidkum Quisling és norvég nemzeti szocialista pártja támogatta a németeket. Quisling, aki korábban norvég védelmi miniszter volt, meg volt arról győződve, hogy országát angol megszállás fenyegeti - ebben igaza is volt - és inkább látott szívesen német, mint angol katonákat Norvégiában. 

 Hitler mind a két területet germán területként kezelte, nem ellenséges területnek, hanem természetes szövetségesnek, felszabadított országnak. Sok norvég és dán lépett be a háború alatt a Waffen-SS soraiba, de az angolok oldalán is harcoltak norvégok. Több norvég is harcolhatott volna, ha Narviknál az angolok a velük szövetséges norvég katonákat is evakuálják, és nem hagyják őket hátra. 

 Természetesen a norvégok is tudták mire készülnek az angolok és mire a németek. április 5.-én született meg az angol döntés arról, hogy a norvég kikötőket elaknásítják, és ezzel egy időben deszant egységeket dobnak partra. Az akciónak április 8.-án kellett volna megkezdődnie, de a francia legfelsőbb haditanács tiltakozása miatt három nappal későbbre halasztották. 

   A norvégek minden esetre rájuk figyeltek és nem a németekre. Az angol flotta felderítő repülői 1940. április 7.-én 13 óra 25 perckor észrevették a Skaggerák szorosban Norvégi felé hajózó kicsiny német flottát, nevezetesen két csatacirkálót, egy zsebpáncélost, hét cirkálót, tizennégy rombolót, 28 tengeralattjárót, néhány kisegítő hajót, de úgy hitték, hogy azok a koppenhágai kikötő elfoglalására indultak. (Ahhoz elég volt három szállító hajó és 4 óra.) így a németek a ködnek és a partviszonyoknak köszönhetően, az angol flotta orra előtt rakták partra az első egységeiket.

 A brit flotta 19 óra 30-kor futott ki Scapa Flow kikötőjéből, és céljuk a német flotta megsemmisítése volt. Nem tudták azt megakadályozni, hogy a hajók a feladatukat teljesítsék. április 9.-én este szálltak partra a német egységek a kikötőkben.  

 A partraszállók közölték a helyi vezetőkkel, hogy csak azért jöttek, hogy megvédjék Norvégiát az angol inváziótól. Természetesen ezt a szövetségesek azonnal cáfolták, nem ismerhették el, ugyan arra készültünk, mint amit a németek megtettek az orrunk előtt, csak mi még ráadásul töketlenek is voltunk. Olyan nagy volt a légi fölénye a térségben a németeknek, hogy az angol flotta meg sem kísérelte, hogy felszíni hajókat küldjön a Skaggerák szorosba. 

   Tengeralattjárókat küldött többek között a lengyel SAS-t, Grudzinski kapitány hajóját amelynek sikerült elsüllyestenie a Rio de Janeiro német hajót. Cork admirálisnak sikerült elsüllyesztenie 10 német hajót, a Lützow páncélos is súlyosan megsérült. 

  

 1940. június 8-án Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálók elsülyesztették a Glorious repülőgép hordozót is. Az angolok elvesztettek mellette kilenc tengeralattjárót, főleg a Luftwaffe támadásai nyomán.  

 1940. április 14.-19. között szállnak partra az angol deszant alakulatok Trondheimtől északra és délre 13000 fő. Május 8-án kezdődtek meg a harcok Narviknál. A szárazföldön a francia idegenlégiósok, alpesi lövészek valamint Szyszko-bohusz tábornok tátraaljai katonái csaptak össze Dietl tábornok hegyivadászaival.

Május 10.-én megindult a német támadás a nyugati fronton. Chamberlain lemond az új miniszterelnök Winston Churchill, a szivarozó, részeges Bulldog.

 Végül május 28-án sikerült elfoglalniuk a narviki kikötőt, de a Franciaországi összeomlás miatt június 7.-én vissza kellett vonulniuk. éjfélkor hagyta el a kikötőt az utóvéd, anélkül hogy a németek akár agy puskalövést is lőttek volna rá. Először norvég naszádokra szálltak, majd angol rombolókra, onnan pedig tengerjáró hajókra, többek között a Sobieski és Batory lengyel hajókra.  

 A lengyelek azért szálltak szembe Németországgal, mert abban reménykedtek, hogy Anglia és Franciaország a védelmükre kell, segítséget nyújt nekik. épp ellenkezőleg a lengyelek nyújtottak segítséget a háború megnyeréséhez az angoloknak, akik aztán Lengyelországot az oroszoknak hagyták koncnak.

Hogy milyen jó katonák voltak a lengyelek, azt mutatja, hogy Dietl tábornok már arra készült csapataival Svédország felé vonul vissza, és nem sokon múlott, hogy nem semmisült meg egysége teljesen.

 Csak június 8.-án 23 órakor jelentette a Führernek, "Az ellenség az egész fronton visszavonul", majd kicsit később, "Narvikot elfoglaltuk  

 A weserübung hadművelet is bebizonyította Anglia szárazföldi és légierejének gyengeségét, és azt is hogy a flottája is sebezhető. Legfőképpen azonban a kormány alkalmatlansága derült ki. Churchill miniszterelnökségével azonban Hitlernek olyan ellenfele lett, aki nála sokkal dörzsöltebb róka, igazi ellenfél. Mint a háború korábbi szakaszában is megfigyelhető volt, a náci rendszer hajlott a megbékélésre. Ha a franciaországi összeomlás után, nem lép színre Churchill, Anglia nem is lett volna képes ellenállni, kénytelen lett volna békét kötni. Egy olyan helyzetben volt Anglia, amelyben még soha. Magára maradt, mindenhol győztek a németek, igaz a tengert uralta, de akár majd 1000 év után először idegen hódító támadhatta volna meg a szigeteket. Hitler a háború előtt nem készült arra, hogy Anglia ellen inváziót hajtson végre, a flottája sem volt ehhez elegendően erős. Nem készült hosszú elhúzódó háborúra sem, arra már a Bulldog kényszeríttette rá.  

      A könyv jobb, mint ez

Kaukázus 1942. A Szovjetunió ellen megtorpant német támadásnak új lendületet kell vennie. Erre talán a legjobb módszer, az Edelweiss Alpesi Vadász Rohamosztag bevetése tűnik Hitler számára. Az egység feladata, hogy meghódítsa a hegység legmagasabb pontját, az Elbruszt.

 

Azonban a csúcs a frontvonal szovjet oldala mögött fekszik, így "hőseink" kénytelenek keresztülmeneteli a partizánok és ellenséges hegyi törzsek lakta vidéken. Stürmer ezredest - az Edelweiss Alpesi Vadász Rohamosztag parancsnokát - azonban nem olyan fából faragták, aki meghátrál egy ilyen kétes kimenetelű akció elől. Habár korántsem náci fanatikus - sőt, leginkább lesajnáló pillantásokkal jutalmazza őket, elsősorban helyettesét Gröl őrnagyot - a hegymászás az élete. Így - bár tisztában van vele, hogy rajta veszthetnek - megindítja egységét az Elbruszt felé.

 

Természetesen szinte rögtön az elején felbukkan a Leo Kesslerre oly jellemző altiszt páros - Meier és Jap -, akik leginkább nemtörődöm viselkedéssel és alpári humorral megáldva élik katonaéletüket, mit sem törődve a rájuk leselkedő veszélyekkel. Legnagyobb problémájuk, hogy nappal tele legyen a bendőjük és némi szesszel le tudják öblíteni ételüket, éjszakánként pedig matracpolkát járhassanak, teljesen mindegy milyen nációból származó leányzóval.

 

Meier és Jap párosa kiköpött mása is lehetne a Wotan SS Rohamezred történetekből már megismert Schulze-Matz duónak. Meier - akárcsak Schulze - tagbaszakadt, testes, bivalyerős katona és a legkevésbé sem pengeéles elmével megáldott katona. És ez egy cseppet sem probléma a néha hegyet mászni kényszerülő Edelweiss Alpesi Vadász Rohamosztagnál. Társa Jap pedig - akárcsak Matz -szinte az ellentéte. Alacsony, szikár, a legkevésbé sem hivalkodó karakter. Viszont farkósabb, mint társa, úgy is mondhatnánk ő az "agy" kettejük közül. És persze ő is profi szinten tud hegyet mászni.

 

A tiszteknél ugyancsak megfigyelhető egyfajta hasonlóság. Igaz az Edelweiss Alpesi Vadász Rohamosztag esetében az egység parancsnoka, Stürmer ezredes a "jó fej", a tisztességességre törekvő katona. Helyettese, Gröl őrnagy, a tipikus náci; fanatikus, feltétlen hisz a győzelemben, nem számítanak neki az emberi, csak a minél nagyobb dicsőség és elismertség elérése a célja.

 

Természetesen Leo Kessler bevet minden rendelkezésére álló eszközt, amellyel kínkeservessé tehető a csúcsra történő feljutás. Partizánok, zuhanóbombázók valamint egy hegyvidéki törzs tagjai ritkítják a német sorokat, néha pedig borzasztó időjárási körülmények közt kell életben maradniuk. Mindezek ellenére az Edelweiss Alpesi Vadász Rohamosztag tagjai megállíthatatlanul folytatják útjukat a hegyen felfelé.

Egyedül a regény vége nem tűnik "szokványosnak". A Németországba hazatérő osztag tagjait hősökként élteti ugyan a náci vezetés, de Stürmer ezredes már ekkor leszámol velük. Leveszi nyakából a Vaskeresztet a tiszteletükre rendezett ünnepség kellős közepén. Semmi nem foglalkoztatja, nincs rá hatása ebből a miliőből. Egyedül Hitler terve kelti fel érdeklődését, amely ismét egy újabb, lehetetlen kalandot tartogat az Edelweiss Alpesi Vadász Rohamosztag számára.

 

 

 

Visszajutsz

    A tét

Wass Albert

 

 

 

 

Van-e, lehet-e a férfiléleknek békéje? S ha igen, mitől érhet békévé a dúlások tanulsága? Kincs a titka, vagyon, hatalom? Vagy talán egyszerűen csak a szeretet, amelyet egy föld és egy asszony iránt érez? S ha ez utóbbi az igazi, joga van-e hozzá személy szerint, vagy bele kell törődnie, hogy sorsa alárendeltetett, sok millió mellette, körülötte élő sorsával egyetemben, azoknak, akik a világ dolgait igazítják? Meddig kell eltűrnie, hogy személyét semmibe vegyék, hogy játékszernek tekintsék, és rákényszerítsenek olyan sorsot, amit nem érdemelt? Megaláztatást és elnyomást, üldöztetést nyelve, természetes kötöttségei miatt? Visszakövetelheti-e az egykor már megteremtett békéjét, ha úgy érzi, jogtalanul vették el tőle? Ha úgy érzi, elege volt a katonásdiból, halálfélelemből, menekülésből, elveszett otthonból és családból, hadifogságból, hontalan bujdosásból? Töméntelen kérdés, talán egyenként is, együtt is valamennyi megválaszolhatatlan. De adott egy emberélet, egy a névtelen milliárdokéból, akinek megírt sorsából ki-ki megfogalmazhatja a maga válaszát arra a végső kérdésre is, hogy vannak-e még a Földön apostolok, vagy már csak üzletemberek vannak. És ehhez azt sem kell figyelembe vennie, hogy a hegyek, amelyeket külön-külön, vagy együtt a magunkénak tekintünk, állni fognak majd utánunk is. (Az ismertetőt írta: Káli Király István

 

 

         1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet!, amely egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati-sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a "magyar világ" 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a "világ vége": háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bújdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul  

 

"Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!

Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem.

Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!

Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyéimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyéimek, az igaz. De enyéimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré.

 

Adjátok vissza a hegyeimet!

Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ide-oda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben.., Urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább.

Adjátok vissza a hegyeimet!

Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek.

Adjátok vissza az én hegyeimet!

És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.

Adjátok vissza a hegyeimet!

Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én.

Adjátok vissza a hegyeimet!

Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet."

 

Soha nem jártam Wass Albert hegyeiben, mégis ellenállhatatlan vonzást érzek azokból a hegyekből. Hívnak, hogy megmerítkezzek ősi levegőjükben, elmerüljek rengeteg erdeikben, hogy felfedezzem a gyöngy-tavakat a hegyfüzérek láncain. Mennem kellene feltöltekezni, hogy új, friss, de ősi erővel telve mondhassam el -akkor már joggal: adjátok vissza a hegyeimet!

„Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet! És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. Adjátok vissza a hegyeimet!"

"Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én. Adjátok vissza a hegyeimet!"

"Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet. ... Urak, elmondom nektek az életemet. A játékot, amit játszanom kellett, mert így írtátok meg számomra a szerepet. Nem egyik, vagy másik közületek, nem ez vagy amaz. Ennek a szerepnek a megírásában nincsen közöttetek bűnösebb és bűntelenebb. Mind együtt vagytok felelősek ezért a rettenetes játékért. Valamennyien, kik a világ dolgait intéztétek, határokon és drótsövényeken, és világrészeken innen és túl. Elvettétek a hegyeimet. S az életemet elrontottátok, mint ahogy a vásott gyermek elrontja a játékszert, amit már megunt, s aztán szemétre löki."

A Duna International Kiadó és a Mentor Könyvkiadó indított kampányt az olvasás népszerűsítéséért. Wass Albert műveinek díszkiadásával, és országos akcióval hívja fel a figyelmet az olvasás fontosságára.

Egy friss kutatás szerint tovább csökkent a rendszeresen olvasók száma. A megkérdezettek 75 százaléka kikapcsolódásként egyértelműen a tévénézést választja, ráadásul mára az internetezés és az újságolvasás is előbbre került az olvasással szemben. A felmérés szerint a magyar felnőtt lakosság közel fele (49%) olvas, évente átlagosan 4 könyvet. Ezzel szemben újságot, folyóiratot a felnőtt lakosság 4/5-e olvas valamilyen rendszerességgel, közel 2/3-uk ezen belül hetente vagy annál is gyakrabban vesz kezébe periodikát.

 

Wass Albert népszerűsége ezzel szemben napról napra nő, ezt bizonyítja a 2005-ös magyarországi felmérés, A Nagy Könyv, melyen A funtinelli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották. A top 12-ben olyan könyvek mellett szerepelt Wass Albert regénye, mint az Egri csillagok, a Pál utcai fiúk, az Abigél, vagy éppen Az arany ember. A választásban az 50 legnépszerűbb magyar regény közé további másik két művét is beszavazták az olvasók, a Kard és kaszát, valamint a Duna International Kiadó díszkötetes sorozatának első példányát, az Adjátok vissza a hegyeimet!. A díszkötetes sorozat első könyvét 1949-ben németül, illetve 1970-ben angol nyelven is kiadták.

 

Baráz Miklós, a Duna International Kiadó vezetője elmondta: „Az akcióval azoknak a magyar szerzőknek a népszerűsítését tűztük ki célul, akiket sokan azért nem ismernek, mert művük nem kötelező olvasmány. Wass Albert irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ugyan még ma is folyik, népszerűsége azonban megkérdőjelezhetetlen. Ezért döntöttünk az erdélyi Mentor kiadóval amellett, hogy első körben mindenképpen Wass Albert műveit adjuk ki!”

 

A mindenki számára elérhető — a piaci árnál alacsonyabb — áron, újságárusoknál megvásárolható kiadvány 30 kötetből álló díszkiadás, mely Wass Albert legjelentősebb műveit foglalja magában.

 

A könyv mellett a kiadó országos előadás-sorozatával és felolvasásával is népszerűsíti az írót, valamint az olvasást.

 

 

(Kultura)

 

 

Kerekes Tamás

 

 

 

Duna International Kft

 

 

 

 

A háború történelmet fordított, így aztán Táncos Csuda Mózsi tizenhárom almafája ismét egy tagba került, románba, természetesen, a különlegesen fénylő vörös csillag jegyében, amely ott virított az elvtársak sapkáján, és a Kommandó fölötti hegy ormára is felkerült, hatalmasan, mintegy a világ felett uralkodva. De mert a háború elvitte a disznót, marhát, egyéb jót is, és vörös csillaggal nem lehet jóllakni, Táncos Mózsinak ismét feljött a csillaga, csertifikátos vadőr lett, a nép nevében, és mindezért csak heti egy őzzel kellett a komisszár kedvében járnia. Ez látszatra végtelenül egyszerű képlet, de az élet komisz-ár, néha túlbonyolítja a dolgokat. Ez történt jó ideig a magát becsületesnek tudó székely emberrel is, mert bizony nehéz a kiszámíthatatlanban boldogulni. Különösen, ha az illető a sanyarú életet hozó kitelepítés sorsára jut, s idegen földön kell megtapasztalnia, mitől lett azzá, ami – vagyis székellyé. S ha az idegenbe csak egy almafa-csemetét sikerült magával vinnie a hazaiból, annak is illik a rossz földben is megállnia a helyét, ha igazi székely akar maradni. (az ismertetőt írta: Káli Király István

 

 

A román bolsevik uralom kialakulásának első éveit ábrázolja ez a sok helyütt kíméletlen öniróniával és szatírával megtűzdelt regény,

A Wass Albert életmű-sorozat újabb kötete a Tizenhárom almafa (9909276) hősének, a furfangos Tánczos Csuda Mózsi székely uradalmi vadőrnek az élettörténetét folytatja 1946 tavaszától Székelyföldnek román fennhatóság alá kerüléséig. ; 1946 tavaszán Mózsi, mint minden székely, "illő" számvetést csinált: felmérte a megváltozott hatalom által kirendelt elöljárókat, hogy miként tudná őket saját létérdekének megfelelően felhasználni. Mózsi nem sokat ért az Oroszországból jövő szocializmushoz, de látva az Odesszából a Kommandó hegygerince alá kinevezett Dombi komisszár (Ivanovics Dombolov) mindenhatóságát, egyezségre lép vele: segít neki a székelyek között megalakítani a kommunista pártot, cserébe pedig ő maga folytathatja korábbi tevékenységét, most már mint népi vadőr. Mózsi ötletes cselekedetek egész sorával menti meg egyrészt a komisszárt a Moszkvából és Bukarestből érkező pártellenőrzések szigorától, másrészt az elrománosítás veszélyétől a kis falu székelységét. A szerző nemcsak a háború utáni változásokat érzékelteti a Romániához csatolt területeken, de éles humorral leplezi le a nép nevében politizáló ideológusokat is: bemutatja, hogy miként szerveződött a kis közösség irányítására a falu korábban megvetett félszemű csirketolvaja Piripók és Zabulik, a cigány kovács; hogy a tanító és a tiszteletes miként próbálták megszervezni a magyarok ellenállását; hogy a falu életközösségét szétromboló iparosítás miként formálta át a székelységet megtartó évszázados hagyományokat, akaratlanul is hozzájárulva így Nagyrománia hatalmi tébolyához. A leleményes székely sokáig ellent tudott állni a nyílt orosz terrornak; küzdelme azonban az elrománosított hatalommal szemben már hiábavalónak bizonyult. Mózsit és családját - hasonlóan oly sok magyar és székely családhoz - a Kommandó elhagyására kényszerítik a román települést igazgatók. ; Mózsit több száz kilométerre, román földre száműzik otthonából. Élete, vagy ami még abból hátra van, jelképpé válik: a deszkabódékba kényszerített, otthontalan székelység legnagyobb álmélkodására iszákjában egy kis vadalmafa csemetét menekít át román földre. Az almafácska a székelységet (is) szimbolizálja, amelynek meg kell szoknia a sivár földet, hogy abban gyökeret ereszthessen, és termést hozzon az élet kitörölhetetlen zálogaként. És amíg az almafa lassan virágba borul, a székely hegygerincen, a Kányakő tetejére épített vörös csillag az időjárás viszontagságainak következtében lassan megsemmisül, mert a természet törvényei nem engedelmeskednek az ideológiáknak.

 

Honnan tudja egy mezőségen született gróf, hogyan gondolkozik a földhözragadt székely? Valahonnan csak tudja

„Tánczos Csuda Mózsi éppen a házfödelet javította, amikor a muszkaruhás idegen megjelent a domboldalon. Gyalogosan jött fölfele az ösvényen, s egyedül. Barna képű, pocakos, kicsi ember vollt, derekán pisztoly, sipkáján veres muszka csillag. Mózsi ott fent a háztetőn tette magát, mintha nem is látta volna. Kalapálta szorgalmasan a frissen hasított jó szagú zsindelyeket a csorba födélre, de bent a fejében gyorsan számadást készített magának a helyzetről. Az asszony meg a gyerek oda voltak barabolyt ásni az erdőn. Velük volt a kutya is. Ezekért hát nem kellett aggódni. A tehén ott legelt a pajta megetti zsenge tavaszi füvön, elrejteni késő lett volna. Viszont a puska fent volt biztos helyen a szikla likában, emiatt nem lehetett baj." Mózsi keze megszorította az asszony karját. – Nézz ki a résen Tizenhárom almafában még a románoké Erdély, aztán jönnek a magyarok, a háború, majd a végén az oroszok. Mózsi mindig feltalálja magát, elviszi medvére vadászni a brassói román prefektust, aztán a magyar tiszteket, végül az orosz komisszárt is, akik közül senki sem képes lelőni nemhogy egy medvét, de valószínűleg még egy nyulat sem – de ez Mózsinak nem akadály, ő mindegyiknek „tálcán kínálja” a vadat, és ezzel mindegyikőjük rokonszenvét, néha-néha háláját is elnyeri. Az Elvásik a veres csillagban 1946 tavaszától követhetjük tovább az eseményeket, amikor is Mózsi segítségével a falu még egy Sztálin-féle hatalmas pléh vörös csillagot is elnyer, a „mintagazdasággal”. Valójában parlagon hevernek a földek, mert az oroszoknak senki sem hajlandó dolgozni, miután a férfiakat kényszermunkára hurcolták, de Mózsi székely furfangjának ez nem jelent akadályt: "Ami ezelőtt a tied volt, az most a másé. Ami ezelőtt jó volt, az most rossz. Ami ezelőtt okosság volt, az ma lopás, s ami ezelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szociálizmus. Érted már? - Nem én - vallotta be a gyerek. Mózsi sóhajtott. - Majd ha megnősz, okosabb leszel. De reméljük, hogy addigra már nyoma se lesz annak a csillagnak." – súgta oda rekedten –, látod a füstöt? Az asszony odatapasztotta arcát a durva deszkához. – Búcsúzik a fiad – morogta Mózsi az asszony fülébe –, így beszéltük volt meg. Rozáli felnyögött s a vállai megrázkódtak, némán. De akkor már mások is látták a füstöt. – Füst – morogta valaki –, fekete füst. A Bajhegyen. – Szurokfüst – toldotta meg egy másik –, lármafáknak volt ilyen füstjük hajdan. Bajt adtak hírül. – A baj megjött ugyancsak – sóhajtott valaki. – Ma egyebet jelent az a füst – szólt reájok Mózsi, s a hangja olyan különösen csengett, hogy többen is feléje fordultak a marhakocsi homályában. – Mit jelent? – kérdezte meg a vénember. – Azt, hogy még maradt székely a hegyen – felelte Mózsi.Aki olvasott már Wass Alberttől valamit, az tudja, hogy nem a humoros könyvek szekcióját erősítik a művei. Általában Erdély szomorú történelméről (románok, második világháború, oroszok), vagy az Erdélyből elmenekült emberek további sorsáról, honvágyáról, gyökértelenségéről szólnak – vagyis a saját életéről és tapasztalatairól.
Talán csak ez a két regénye kivétel. Mindkettőben Tánczos Csuda Mózes, a kommandói vadőr a főszereplő, aki vele született tréfálkozó kedvét a legnehezebb időkben sem veszíti el.

 

Összeállította: Kerekes Tamás

. Aki Aki olvasott már Wass Alberttől valamit, az tudja, hogy nem a humoros könyvek szekcióját erősítik a művei. Általában Erdély szomorú történelméről (románok, második világháború, oroszok), vagy az Erdélyből elmenekült emberek további sorsáról, honvágyáról, gyökértelenségéről szólnak – vagyis a saját életéről és tapasztalatairól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Duna International Kft

 

 

 

 

 

 

                         Skorzeny búcsúja

 

 

 

 

 

 

 A legjobb diverzáns-történet a trójai faló óta- Tonio Troger

 

A nürnbergi per alkalmával, mikor Churchill végighallgatta az orosz ügyész, Visinszkíj vádbeszédét, tenyerébe temette az arcát, s azt mondta: ”Meg kell nyernünk a harmadik világháborút, hogy mi írhassuk a vádiratokat.”

A háborús bűnök definiálása roppant nehéz. A törökök egy része még mindig tagadja a kurdok és örmények ellen elkövetett gaztetteket. A hágai bíróság precizitása és hatékonysága a szemünk előtt gyengíti a háborús bűnök súlyát. Nünbergben (zsidótörvényei ellenére) Horthy csak tanúként szerepelt, Skorzeny is pár évvel megúszta.(Kerekes Tamás)

Azt ugye már A Halál ötven órája óta tudjuk, hogy a németek több tucat egységet „dobtak át” a fronton diverziós feladatokkal, így a hirtelen támadás miatt amúgy is összezavarodott ellenség csak még butábban néz ki a fejéből és nem ért semmit: bizonyos helységek nem ott vannak, ahol a közúti tábla vagy a térkép mutatja; egy adott hidat a gonosz beszivárgók a levegőbe röpítettek, illetve a mieink nem tudják a levegőbe repíteni, mert az ellenség – sajátjainknak álcázva magát – elfoglalta.
Eme „remek” tevékenységek mellett még titkosabb akció is zajlik: egy kis csapat – két SS legény, egy SS ügynök, Otto és a gróf – szépen csendben áthajózik a Sauer folyón és megkezdi álcázott utazását a fő-főparancsnok rezidenciája felé. Tervük – amiről Ottonak és a grófnak egyelőre tudomása sincs, azt hiszik kapcsolataik és a tapasztalatuk miatt kerültek a brigádba –, hogy bármi áron likvidálják az ellenség főparancsnokát, Eisenhower tábornokot. Amint ez „hőseink” számára nyilvánvalóvá válik, mindent elkövetnek, hogy szabotálják az akciót – elvégre ők nem bérgyilkosok –, azonban nagyon kell vigyázniuk, mit tesznek, mert társaik egy rossz mozdulat miatt azonnal átvágják a torkukat – minden lacafacázás nélkül.
 (ekultura.hu)

Az Ekultura cikkírói kihagyták a korrektnek tűnő recenziójukból a dublőr-vonalat és a színészkulisszát a francia ellenállás angolokkal együttműködő tagját, a jól eltalált falábú, grogkedvelő színlelőt, aki a terv kulcsa, és még sorolhatnám (Kerekes Tamás), a könyv azért jobb, mint azt az ekultúra.hu leírja.

Otto Skorzeny-személyes emlékeim: Kerekes Tamás

 

A személyes érintettség okán:

 

Donata de Sabata hívott Veronába, és tizenhét évesen egy ilyen felkérésnek nem tudtam akkor ellenállni.

És, amikor megérkeztem, természetesen olaszul mondtam:

„Hé, barátom, itt van Sabata!”

…

Mi nem Fiumén keresztül mentünk, mint Horty rükvercben, hanem FRANCIAORSZÁGON KERESZTÜL.

A BARÁTOMNAK ÉN VERTEM SÁTRAT A PÁRIZSI METRÓBAN A BETONON, HOGY KA..NI TUDJON EGY NEJLONZACSKÓBAN. JEGYÜNK NEM VOLT.

Olaszul viszont tudtam, mint Skorzeny.

Ha télen megyek Olaszországba, akkor csak sátrat viszek, egyszer Zolival mentem, kivel már két hónapot lehúztam Londonban télen egy pad alatt, ő most Tokajban kertészkedik, és szélkerekeket gyárt. Haját maga nyírja.

Egyszer egy hegyen vertünk sátrat és olyan vihar kerekedett, hogy még ő is félt, hogy levisz bennünket két kilométer zuhanásba. Ez nem történhet meg.

Az indiai őslakosok, a gurkák lojálisak maradtak az angolokhoz, hadi helyzetben is. Kis termetű, barna bőrű alakok, mint én.

Egy csapatuk meghallgatta az angol ejtőernyős tiszt kiképzését, aki elmagyarázta, hogy kb. 1500 méternél nyissák ki az ejtőernyőt.

A csapat vezetője tolmácsot kért.

„Nem lehetne négyszáz méternél”?

•          „Nem.”- Hangzott a válasz.

-?

•          „Mert akkor nem nyílik ki biztonságosan az ernyő.”

•          „Ja, ernyő is lesz?”

Mindig Nápolyig mentem csak. Hisz Nápolyt látni, de nem meghalni volt célom.

Mint Gorkijnak, csak neki nem sikerült, de nekem a börtön volt az egyetemem.

Olaszországban Veronáig csak azt kell tudnia a Nyájas Olvasónak, hogy :„Dove e la casa?”

És már Veronába is vagy nyájas olvasó.

Rozáliába voltam szerelmes, s nem tudtam aludni.

Ám sajnos elmentem egy bálra, ahol megláttam Donata-t.

Ott két család balhézott valami régi sérelmen, amit már el is felejtettek, mármint az okot, amit csak a mantuai herceg tudhat.

Ha én meglátok egy nálam jóval magasabb, telt, nagy mellű szőkét, nagy hátsóval, mint Mansfield, (Miki Hargitay barátnője, felesége, aki meghalt autóbalesetben, ám Miki ma is él, őneki nem volt sérülése.

Miki találta fel a testépítést, ami globalizációs marhaság lett, de Miki jól keresett vele. Akkor elájulok.

Na, a feleség úgy zuhanyzott, hogy nem lett vizes a lába. Mint Lola Ferrari, aki szintén furcsa módon halt meg, de ez nem az én történetem. Tehát imádom a telt, nagymellű szőkéket, akik arról panaszkodnak, hogy már megint fogyni kell. Én evvel úgy vagyok, mint az egyszeri paraszt a mérgező, betiltott, noha borral(Pécsett még most is isszák -a szerző megjegyzése)

Ötvenedik születésnapomat a nálam húsz évvel fiatalabb Kőrösi Tibivel ünneplem meg- hamarosan-aki nemcsak a kik-boksz edzőm, de személyes barátom. Három órája váltunk el, együtt ünnepeljük az ötvenedik szüli napomat 18-án. Júliusban. Szivar, tequila, s részemről telt szőkék, hármasával. Jazz Cafe, Szolnok.

Csak úgy hív, hogy „Üvegállú”

Tibivel fura módon ismerkedtem meg, egy kertben, egy nyilvános kertben, amit úgy hívnak: strand.

Imádom a vizet, az idén fogadásból egy kidobó emberrel, már Szolnokon, fogadtam, hogy átúszom a Tiszát, vele versenyben, de még a fagyos szelek fújtak. Nyertem, de én nem tehetek róla, hogy együtt vízi labdáztam, azzal kit Bud Spencer néven Piedone-ként ismer a világ.

Öreg-Törek, aki a vegyes pálinkát csak így hívta, ”Vért belet tisztit, „, szintén noha bort ivott, egyszer kóstoltam, de letettem, mert azt hittem, gázolaj-fogadásból összeköttette kezét-lábát, magára kötött egy biciklit és így a tiszavárkonyi kertemből hazadzsapázott át Rákócziújfaluba. Én meg utána biciklistől, a lopott dinnyéket magam előtt tologatva, át a Tiszán, mint Esze Tamás és Ocskay László, kuruc generális, a mindenkori rongyosok igazi vezére. Rongyos árulónak tartva másoktól. Szeretve a Tiszát a vérpadig, s én még tovább.

A noha borról mondtam Töreknek, hogy méreg.

_”Nagyobb méreg, az, ha nincs!”- mondta, mert nemzetközi sakkmester is volt.

Ő volt az, ki egy reggel a tiszavárkonyi kertünk betoppanó Édesapámtól megkérdezte:

Maga merről jött?

•          Ceglédről Tószegen át, felelte Apám, ki kamaszkorában szintén megérte a pénzét és nekilátott füvet nyírni.

Na, ővele negyven év alatt egyszer mutattam ki a foga fehérjémet-akkor még volt-de reggelig a kezét fogta gyűlölt édesanyámnak-(ő gyűlölte, nem én) és reggelig remegett, mint a kocsonyában a fagyott béka.

Aztán a kórházban látogatott meg, mert csurom vér kórházi pizsamám csak egy volt, és nem cserélték, de ő katonaorvos is volt és hozott magával. Vele mentem ki.

Donata de Sabata Veronában lakott, egy villában. Mielőtt megnyomtam volna a csengőt, lezuhanyoztam, mert tudtam, hogy bent lég kondi fogad. 1972-ben.

Ám előtte, találkoznom kellett Ottó-val ki osztrák volt, mint Swarzenegger. Ausztriában testileg alkalmatlannak találták katonai szolgálatra.

Természetesen

volt a körözési plakát szerint -Argentínában élt, ahol akkora volt a kivándorlás, hogy a reptéren felírták:

„Az utolsó oltsa el a villanyt!” Ám ő volt öregen, mint Akela, Evita Peron szeretője.

Én ismertem Ottó szíve titkát. Ne sírj Argentína!!

Otto von Skorzeny.

Annak a montparnsse-i lakásnak a kulcsait adta át nekem Veronában -tizenhét se voltam, amit Nyúltól kapott a nürnbergi perben.

Skorzeny:Horthy fiának elrablója, Mussolini kiszabadítója monte Cassinójából, Malmedy, meg a többi, a hangtompítós géppisztoly a genfi tavon, ő nemcsak használta, de fel is találta. S kétséhgkívül zsarolta Churchillt is, annak korai Mussolinihez írt lelkendező levelei miatt, melyet gondosan őrzött.De találtam a zsebében egy kulcsot.

Nyúl (egy francia hírszerző tiszt)azt mondta neki a nürnbergi perben, ha kijön a börtönből, lakhat a párizsi lakásában. Nyulat Visinszkíj idézte meg, a vád tanújaként, de Nyúl Skorzeny pártját fogta.

Ottó, a közhiedelemmel ellentétben, jó ember volt, de nem hagyományosan.

Evita Perón testét bebalzsamozta saját receptjével, s titokban halála után még vele hált.

Kevés örömet tudunk nyújtani egy halottnak, de Otto többet tett a gyásznál. Ezért szerettem meg Otto von Skorzenyt.

Nem a kulcsért.

Cherokee Tamás

Tankpusztítók

Leo Kessler

 

 

 

Nehéz helyzetben van a német hadsereg. A Sztálingrádnál elszenvedett vereség óta egyre csak hátrálni kényszerülnek az anyaország felé, a Vörös Hadsereg pedig feltartóztathatatlan armadaként lohol a nyomukban. Az Első SS Stuka-ezred folyamatosan bevetésen van; feladatuk az előretörő szovjet páncélos ékek felmorzsolása, azonban az oroszok tanultak az eddigi hibáikból és felkészülten várják az ég felől érkező támadásokat. Ráadásul a vörös légierő új vadászrepülőgépei minden tekintetben felülmúlják az ellenfeleiket. Mindezek miatt az eleddig halálosnak bizonyuló Junkers Ju 87-ek egyre-másra alulmaradnak a csatározásokban.

Az egyik – szinte öngyilkos – bevetés alkalmával De la Maziére, Hanno von Heiter és a minden lében kanál Hannemann a teljes káosszá váló csatározásban az ellenséges vonalak mögött landolnak sérült, harcképtelen gépeikkel. Embert próbáló feladat áll előttük, hiszen valahogy el kell érniük a német vonalakat és át kell jutniuk a fronton. Ha a vörösök kapják el őket, az egyenlő az azonnali és biztos halállal. A „díszes” társaság így gyalog vág neki a téli orosz sztyeppének, hogy valahogyan hazaérjenek.

Miközben „hőseink” a mínuszokkal és a rájuk vadászó oroszokkal küzdenek, az Első SS Stuka-ezredet Hitler kivonja a frontról és hazarendeli. A megdöbbent Greim ezredes – az ezred parancsnoka – egyenesen a Führernél köt ki, aki nem kisebb meglepetést tartogat számára, mint egy teljesen új Stuka konstrukciót. Az új gép szinte megegyezik a régivel, azzal az „apró” különbséggel, hogy bombák helyett egy páncéltörő löveget hordoz és az égből alázuhanva puffogtatja az ellenséges tankokat. Ettől az új fegyvertől nem kevesebbet várnak, mint hogy a tavasszal Kurszknál indítandó offenzívában a németek felé billenti majd a mérleg nyelvét.

(Leo Kessler története – így az Első SS Stuka-ezred is – teljességgel a fantázia műve. Az SS-nek soha nem volt repülőgépes alakulata.)

Leo Kessler – azon túl természetesen, hogy fontos szerepet ad regényében a háború pusztításának, az embertelen küzdelemnek nagyon is naturalisztikus, némely esetben gyomorforgató ábrázolásának – folytatja az Első SS Stuka-ezred történetének elbeszélését. Tanúi lehetünk, hogyan próbálja a dicsőséghajhász báró Karst kihasználni, hogy – Greim ezredes nagy kedvence – De la Maziére legjobb tudomása szerint már alulról szagolja az ibolyát. Szépen kirajzolódik előttünk a „gerinctelen féreg” figurája, akit csak utálni lehet és minél többet tűnik fel a regényben, annál inkább azt várjuk, hogy mikor iktatja már ki valaki végleg a képből. De báró Karst ízig-vérig csúszómászó kategória, aki nagy rutinnal fedezi le magát minden helyzetben és képes minden ellene irányuló végzetes támadás elkerülésére. Persze esetenként a megszégyenülést nem tudja elkerülni, de valahogy mindig sikerül kivágnia magát a szorult helyzetekből.

A tankpusztítók egyike Leo Kessler jól sikerült könyveinek. Akad azonban egy dolog, amit véleményem szerint nem kellett volna megtennie benne: ez pedig az önismétlés. Ahhoz már hozzászokhatott a Leo Kesslert olvasó, hogy megvannak azok a bizonyos szófordulatok és kifejezések, amelyeket szinte minden „hőse” kivétel nélkül használ. Berlin bombázásának és a pusztítás képeinek bemutatása azoban szinte szóról szóra megegyezik egy előző Wotan-os könyvben fellelhetővel, ami nekem nagyon nem tetszik. A szerző rengeteg II. világháborús könyvet írt, így óhatatlan, hogy bizonyos témák ne ismétlődjenek meg ilyen esetben. De, hogy – mai szóhasználattal mondva – copy-paste funkciót alkalmaz és kicsit belejavít… Nos, ez szerintem nem csinos. Ettől függetlenül a Leo Kessler megszállottaknak szigorúan kötelező darab. (ekultura.hu)

 

Egyszer s bécsi Szent István-katedrális alatti katakombákban elvesztette az emlékezetét, s a transzból magához térve, letérdelt egy kripta elé, esküt tett, hogy a jövőben a germán Kígyó- Istennek, Wotannak szenteli a katolikusok által bitorolt szentélyt. A különböző okkult, ezoterikus, antropozófus iskolák képviselői közt elsőként kapcsolja össze a keresztényellenességet a hagyomány ezoterikus újraértelmezésével, megteremtve a nemzetiszocialista politikai filozófia számára a lehetőséget a germán ősi hagyományok összekapcsolását a keresztényellenességgel, megspékelve a felsőbbrendűségi tudattal.

List aktív alpinista, Geiselberg vára környékén többször hipnotikus transzba esik, idegösszeomlása sem akadályozza meg abban, hogy barátainak tett kinyilatkoztatásában megjövendölje, hogy a pángermánság legnagyobb ünnepe a napforduló lesz, Az 1875. július 24-i napfordulón lelke közvetlen kapcsolatba került egy germán pap lelkével, aki a csatamező fölött őrködött kétezer éve. Ekkor határozta el, hogy a wotanizmus ideálját megteremti, amelyen felépülhet egy fajtiszta germán civilizáció. A tiszta faji származás igazolásának követelményei, melyet regényeiben ír le, bekerülnek a Harmadik Birodalom törvényei közé. Antiszemitizmusa közvetlenül pángermanizmusából ered, noha a germán rúnaábécé szimbolikus és mágikus jelentéseinek megfejtésében, módszertanilag hat a zsidó kabbalista nyelvhagyomány.

1900-ban kezd hozzá az újjászületett germán állami kultusz liturgiájának kidolgozásához, melyben javasolja egy ősi római tábor helyén egy hatalmas germán szentély felállítását. Itt évenkénti napforduló ünnepeket tartanak -szándéka szerint-, s itt történne a germán vér évenkénti megtisztítása, ősi germán rituálé alapján. A természet erejét szimbolizáló, sárkányokkal folytatott jelképes csatákat vívnának, viking hajóversenyeket szerveznének, amelyeken minden germán törzs képviseltetné magát. A bécsi Császári Akadémia visszadobja egyik írását, melyben List rekonstruálni óhajtotta a germánok vallását és szexuális mágiáját, amiben List germánellenes összeesküvést gyanít. Létrehozza a pángermán mozgalom titkos, ezoterikus tagozatát, titkos zarándoklatokat rendez Ostara vidékére, ahol még érezni Wotan leheletét. Az ő nevéhez fűződik a tízparancsolat wotani megfelelőjének megalkotása, és az első germán mantrák létrehozása.

A náci okkultizmus másik előfutára: Liebenfels. Ő a társadalmi darwinizmust kapcsolta össze a fajelmélettel és ezoterikus szimbolikával. Tanulmányozta a faji misztikával szorosan összefüggő szexuális kultuszt. Arra a következtetésre jutott, hogy a nem-árja emberfajok az emberi faj és az állati fajok érintkezésének gyümölcsei. A pigmeusokban mutatta fel az alacsonyabb rendű fajok ősképét. Ádámban is pigmeust látott. Tervezte árja szaporító kolostorok felállítását. Lapja, az Ostara, Hitler kedvenc olvasmánya volt. A jeles tudós Atlantisz népét tartotta az ún. isteni theozonok leszármazottjainak, akik ismerték az árják faji misztikáját, szavak nélkül érintkeztek, bolygónk elektromágneses mezejére is hatást gyakoroltak, képesek voltak kataklizmákat előidézni. A faji misztika védelmezőjének látta Mózest, Krisztust, igaz, Platónt is. Szertartásaihoz írt imakönyve 1400 oldalt tett ki, a rend legszigorúbban őrzött titkai közé tartozott. Tevékenyen részt vett az Ébredő Magyarok egyesületében, mivel a húszas években Magyarországon élt, Hitlert ő áldotta meg, ezt írta róla rendjének: ”Hitler a tanítványaink közül való. Pontosan ő valósítja meg eszméinket.”

A folyamatban fontos szerepet játszik a Fényes Páholy (Vril Társaság) tagja, Hanussen, Hitler asztrológusa, aki 1932-ben, a választásokon vereséget szenvedett Hitlernek megígéri, hogy megkaphatja a hatalmat, ha birtokába kerül egy mandragóra, amelyet teliholdkor talált egy mészárszék udvarában.

Elhozza A MANDRAGÓRÁT, s Hitler egy év múlva kancellár lesz. Szintén fontos szerepet játszik a Berlin-Tokio tengely megteremtésében a magyar Trebitsch, aki magát a kínai népet szólította fel Buddha nevében, hogy keljenek fel a kínai uralom ellen, ő lesz az, aki azonosítja a német rózsakeresztesek mítoszát a germán Drang nach Osten-nel, s vízionálja, hogy Németország jövője Keleten van. Innen már csak egy ugrás Tibet.A Thule( az utolsó északi pont,)legalkalmasabb jelöltje a keresztényellenes és antiszemita harcban Adolf Hitler lett, hisz csillagjegye a Mérleg volt. A Thule nemcsak a hiperboreászi, sarkköri civilizáció központját jelentette, ahonnan a germán faj származott, hanem Hitler szülőföldje is a Mérleg jegyében állt, mint Tibet, Ahová az SS tudományos expedíciókat vezetett.

A magyar olvasó minderről eddig keveset tudhatott. Aki figyelmesen olvasta Lukács György híres munkáját, Az ész trónfosztását, az a német irracionalizmus kialakulásának gyökereit Hegel Trendelenburg kritikájában látja, az ész megvetésében, Kirgekaard szubjektivizmusában. Lukács nem hibáztatja Fichtét a nemzetállam víziójának megalkotásában, és méltatlanul elítéli Nietzchét. A jeles kommunista ideológus Chamberlain és Gobineau munkáját közvetlenül Rosenberg és Goebbels előfutárának látja, kevés szó esik Evoláról, Guenonról, s ez most nagyon kínos lesz: Hamvas Béláról, noha alternatív történelemértelmezésük ugyanúgy a történelem irracionális olvasata, mint azoké a pángermán szerzőké, akik szellemi gyökereiket a magas Északon, vagy megdöbbentő módon Keleten, vagy épp Tibetben keresték. Mellékelem ugyan az interneten fellelhető cikkeket a nácizmus ezorerikus és okkult gyökereiről, de eddig magyarul mindeddig nagyon kevés munka született.

Ám mégis volt. Soucek, A betlehemi csillag nyomában c. könyvében vagy egy fejezet: Miért vesztette el Németország a háborút?

Itt már a magyar olvasó is olvashatott Hörbigerről, a jégvilág-elméletről, Hitler abban a meggyőződésben élt, hogy közvetlen szellemi kapcsolatban áll a magas Észak ősi germán isteneivel, s a hideg, a tél az ő uralma alatt van. Innen magyarázható Guderian páncélos tisztnek tett kijelentése. Tudtunk e fejezet kapcsán a Kelettel fenntartott okkult kapcsolatról is, innen a Tibethez fűződő

Mágikus viszony, amibe mulatságos módon belekeveredett a korszak nívós magyar szélhámosa, Trebitsch- Lincoln is.

A könyv két dolgot mutat meg világosabban. Az egyik, az, hogy ha egy új politikai éra jut hatalomra, akkor a politikai szféra legkülönbözőbb csoportjai fognak össze, hogy az új rendszer legitimizációját felmutathassák, és emmiatt kérnek szert az új hatalomban, másrészt az a jelenség, hogy a Harmadik Birodalom a náci szellemi gyökerek kutatásában jeleskedő tudósokat felvette az SS fizetési listájára őrnagyi, századosi rangban, mutatja a fasizmus fura eltökéltségét, hogy az irracionális tudást mégiscsak megbecsülje. De lehet, hogy egyszerűen csak arról a jelenségről van szó, amit John LeCarre így fejez ki, hogy „egy SS nem rendel el sortüzet, ha egy új öltönyről van szó…”

A könyv elolvasása után nem maradhat kétségünk, hogy a repülő csészealjak voltak-e Hitler utolsó tanítványai, s az is világos, hogy a Nibelungok tanulmányozása után tudunk-e tanácsot adni az USA hadseregének, vagy a Bundeswehr-nek, hogy energetikai szempontokból hova kerüljenek a városok és laktanyák.

A szerző nem még egy könyvet akart írni az ufókról, mint az SS titkos fegyvereiről, s Bormannról, mint farkasemberről, de az ezoterikus, okkult, irracionális elemek feltérképezése óhatatlanul elvezetett a képtelenségekhez, amik viszont valóságosan jelen voltak a Harmadik Birodalom szellemi világában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Leo Kessler: Otto „háborúja”

 

 

 

„A gazember, csaló, Casanova, kékszemű, Otto Stahl egyaránt otthonosan mozog a kéjsóvár asszonynép budoárjában, és a feketepiacon, ha babkávét kell szerezni. Természeténél fogva ugyan gyáva alak, ám valóságos zseni, ha a saját bőrét kell menteni. Bár Otto sikeresen elkerüli a német sorozóbizottságot, - mégis a frontvonalra katapultálják, s mire észbe kap, már egy holland harckocsizó század ellen kell akcióba mennie. Otto Stahl háborújának erkölcstelen, véres, vidám kalandjai közepette a Harmadik Birodalom belső köreinek olyan vetülete tárul elénk, amilyet még sosem volt alkalmunk látni. Otto Stahl nagy világfi. A könnyed és laza életvitel híve, háborúskodni meg pláne nem akar, így esze ágában sincs beállni a Wermacht katonái közé. Megbugázza a sorozást és ezzel kezdetét is veszi különös kalandsorozata, amely során az Abwehrben találja magát”(a kiadó) Otto Stahl nagy világfi. A könnyed és laza életvitel híve, háborúskodni meg pláne nem akar, így esze ágában sincs beállni a Wermacht katonái közé. Megbugázza a sorozást és ezzel kezdetét is veszi különös kalandsorozata, amely során az Abwehrben találja magát

 

Katonaorvos Apám a gyengélkedőn a következő kezelési eljárásokat alkalmazta a maródin:

hánytató, beöntés, hashajtó, léböjtkúra (artézi víz). Mint bizonyos Friedrich Schiller, aki szintén katonaorvos volt, s milyen jól megírta a Haramiák c. dolgozatát. Esküdött rá. Cinege elvtárs hadügyminisztériumában az a szólás járta, hogy nem baj, ha a katonának lóg a bele, rá lehet majd kötni a géppisztolyt. Nos Leo Kessler főhősének a frontvonal azonnali elkerülésért elég egy daganat, mely rossz vagy jóindulatú, mindegy; döntse el az olvasó, mindenesetre pénzkötegből van, Kérem, minden társadalmi forrongásban felszínre kerülnek kétes elemek. A Magyar Tanácsköztársaság időszakát is krakéler, pikareszk elemekkel írja le Lengyel József a Prenn Ferenc hányatott életében. Nemrég Szécshy Noémi tett ugyanilyen kísérletet, Kommunista Monte Christo címmel (Tericum Kiadó), kár, hogy a kísérlet hamvába holt. A háború maradéktalanul komikus oldalát Svejk majdnem teljes egészében kimerítette, de erre még Joseph Heller rá tudott fejelni A 22-es csapdájával, de aki a Kelly hősei c. filmet látta, azok tudják, hogy a háború a legjobb üzlet, s az üzletemberek nemigen kerülhetnének be a windsori kastély szeparéjába. De mi magunk sem megyünk a szomszédba egy kis kópéságért, elég, ha emlékeztetek az 56-os megemlékezésen, Budapesten elkötött tankra.

A leo kessleri nyomasztó háborús hangulatnak nyoma sincs a személyes, külön háborút sejtető regényben. Otto Stahl ugyanis legszívesebben a saját pecsenyéjét sütögeti, akkor is, amikor makk egészséges, szép szál fiatalember létére próbálja - tegyük hozzá sikeresen megvesztegetni a Wermacht sorozóorvosát. Így kerül a lengyel front helyett a belga határ mellé polgári szolgálatosként, ahol erődépítési munkálatokat kellene folytatnia. Mivel ehhez sem fűlik a foga, főnöke, Georg Forz mérnök őrmester munkamegtagadásért latrinatakarításra ítéli. A határ túloldalán viszont éppen trágyahiány van, ezért a főhős fejében máris összeáll a trágyabiznisz ötlete. A megvalósítás sem marad el, míg az őrmester fel nem jelenti a Gestapo-nál. A halálos ítélet végrehajtásától a katonai titkosszolgálatnál, az Abwehr-nél vállalt feladat menti meg. A kiképzés során aztán még nála is meredekebb emberekkel akad össze. A leginkább rejtő jenős fordulatok mellett akadnak naturális háborús részletek is. Itt tartom megjegyezni, hogy Otto Stahl Nem azonos Stahl Judittal, de Stohl Andrással sem. Csak épp hasonlítanak.(Timur Link)

 

 

„Otto „háborúja”

Megvallom őszintén, „enyhén” meglepődtem ezen a Leo Kessler könyvön. Eleddig hozzászoktam, hogy – ha kitalált formában is – olykor nyomasztó, súlyos háborús hangulatot árasztanak könyvei, vagy a háború elején játszódókban a későbbiek folyamán talminak bizonyosuló hurráoptimizmus figyelhető meg.
Ezekhez képest gyökeresen más lett az Otto „háborúja”, amely leginkább a paródia, komédia, tragikomédia vagy abszurd fricska jelzőkkel illethető.

Svejk, Pitkin, Nem kell mindig kaviár. Remélem ismerősen cseng ezen nevek/címek valamelyike.
Nos, Otto Stahl ezen művek „főhőseire” hajaz leginkább. Legszívesebben a saját pecsenyéjét sütögetné, persze leginkább „tisztának” nem nevezhető pénzkereseti módokat alkalmazva és olyan messzire kerülné el a közeledő háború viharfellegeit, amilyen messzire csak lehet.

Egyetlen pici bökkenő, hogy makk egészséges, szép szál fiatalember, magyarán szólva optimális ágyútöltelék a Wermacht számára. Otto azonban megvesztegeti sorozóorvosát, így a lengyel front helyett polgári szolgálatra rendelik a belga-német határ mellé, ahol erődépítési munkálatokat kellene folytatnia.
Persze nem folytat, mert az megterhelő lenne a számára. Ezzel aztán ki is húzza a gyufát főnökénél, Georg Forz mérnök őrmesternél. Példás büntetésként a munkamegtagadásért latrinatakarításra ítélik.

Persze Otto hamar rájön a piszkos meló előnyeire. A belgáknál ugyanis trágyahiány van és mi sem egyszerűbb, mint a német latrinák által termelt anyagot eladni a határ túloldalán, a haszonból meg mindenféle hiánycikket behozni Németországba.
Miután Otto összeismerkedik egy belga határőrrel, be is indul a „biznisz”, azonban Forz mérnök őrmester rájön, miben mesterkedik „kedvenc” wc-pucolója és feljelenti a Gestapo-nál.

Otto a halálos ítéletét várja a börtönben, amikor egy fura figura nyitja rá a zárkaajtót. A második és harmadik megszólalása után sem teljesen normálisnak tűnő, főúri származását fennen hangoztató látogatója állást ajánl számára a német katonai titkosszolgálatnál, az Abwehr-nél.
Miután ez egy fokkal biztatóbb kilátás „hősünk” számára, mint idejekorán alulról szagolni az ibolyát, beáll a kémek közé…

Az abszurditással mindjárt a könyv elején szembesülhetünk a fentebb említett „trágyabiznisz” és a hozzá kapcsolódó per kapcsán.
Aztán amikor Otto bekerül az Abwehr kiképzőiskolájába, nagyjából mintha a bolondok házának kapuja nyílna meg előttünk: hihetetlen figurák és hihetetlen módon végrehajtott akciók sora rajzolódik ki előttünk.

A történetben felbukkan Canaris tengernagy is, aki természetesen megvendégeli beosztottait és Otto mindaddig a szakácsnak hiszi, amíg a séfruha lekerültével elő nem bukkan a tengernagyi egyenruha...

Egy kicsit azért kilóg a lóláb, mert Leo Kessler nem tudja megtagadni önmagát. Amikor egy Hitler elleni sikertelen merénylet után a megtorlás elől az egész kiképzőiskola a nyugati (holland) frontra „menekül”, mint harcoló alakulat, Ottot elragadja a harci láz: esztelen öldöklésbe kezd minden eszközzel, ami a keze ügyébe kerül és szinte megszállottként aprítja a tulipántermesztőket.

Mindezen harci cselekmények leírásai annyira naturalisztikusra sikerültek, hogy durván kilógnak az addig könnyed és elmeroggyant hangvételű regényből. Szerintem sokkalta jobb lett volna, ha a gyilkolászás és a halottak kimaradnak Leo Kessler történetéből és helyette holmi rejtői pofozkodások kaptak volna helyet a lapokon.
Mindettől függetlenül üdítő és könnyed olvasmány az Otto „háborúja”, amely pár órára biztosan „kikapcsolja” az olvasót.(ekultura.hu)

Az utca emberének hangja:

 

 

 

Kerekes Roadmovie Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kerekes Tamás

 

 

LinkFloyd

A katona pénzért hal meg

(Rajkó Félix)

Leo Kessler a szemtanú segítségével láttatja a második világháború poklát, melyben mindenki vesztes, országának katonai túsza.

 

Az Eben-Emael erőd története is megér pár mondatot: ezt a harmincas években építették a belga-holland-német hármashatár közelében (EU-rajongóknak mondom: Maastrichttól egy köpésre), mindenféle haditechnikát belepakoltak, ami a korszellembe és a belga királyi kincstár kiadási oldalába belefért, s az volt a feladata, hogy a benne és a környékén állomásozó mintegy 1500 katona és több tucat tüzérségi löveg közreműködésével megállítsák (vagy legalábbis jó ideig feltartóztassák) az esetleg támadásba lendülő németeket. Akkoriban azt mondták, hogy hatékonyabb, mint az egész Maginot-vonal; a belga vezérkarban a latinos műveltségű tábornokok sok szeretettel csak fortissimus-nak, vagyis legerősebbnek becézték.

 

1940. május tizedikén, pénteken hajnalban négy szakasz Fsj (ez 75 katonát jelentett, akik közül senki nem beszélt latinul) siklórepülők segítségével hirtelen megjelent az erőd felett, leszálltak és csupa olyasmit csináltak, ami a klasszikus, római-görög alapokon nyugvó európai műveltségképbe nem illeszthető ugyan be, viszont a munkaköri leírásukban szerepelt: lőttek, robbantottak, tán kést és lángszórókat is használtak, de a lényeg, hogy a fortissimust másnap délre elfoglalták, majd (a buli végére megérkező egyik német gyalogos-ezreddel közösen) 1200 hadifoglyot ejtettek

 

Ottó elkésett, de a végén előkerült.(TonioTroger)

 

A II. világháborúban több olyan alkalom is adódott, amikor Németország magához ragadhatta volna a győzelmet, ha másképp cselekszik, vagy épp Hitler nem erőszakolja rá az akaratát a vezérkarra. Ezen alkalmak birtokában Németország mindig birtokában volt a győzelemhez szükséges anyagi erőforrásoknak, mégis rendre kudarcot vallott. Az okok abban keresendők, hogy Németországban a háború megvívásáért felelős vezetők képtelenek voltak kihasználni a rendelkezésükre szolgáló előnyeiket. A német katonai vezetésnek három alapvetően gyenge pontja volt. Engedték Hitlernek, hogy magához ragadja az abszolút politikai és katonai hatalmat, másodszor fegyelmük akadályozta őket abban, hogy ellenszegüljenek az államfőnek. (Szerintem kivétel: Erwin Rommel) és ezt a vakfegyelmet olyan mélyen belesulykolták az állományba, hogy az is képtelen volt a szervezett, aktív ellenállásra Hitlerrel szemben. És harmadszor ez a fegyelem soha nem került igazán komoly szakítópróba alá, mert a tisztek és a közkatonák olyan mértékben nem tudták, hogy mi zajlik a frontvonal két oldalán, hogy soha nem volt információjuk elegendő az ellenálláshoz.

 

A háború korai éveiben túl sok volt a fegyelemből, a tudatlanságból és Hitlerből, s ezek voltak a felelősek a későbbi hibákért, amelyek megfosztották Németországot a kis híján elért győzelemtől. A háború utolsó éveiben, amikor a győzelem, azaz a végső győzelem már elérhetetlenné vált, és csak az elkerülhetetlen verség fenyegetése maradt, ez a három tényező hozott Németországra szükségtelen mértékű pusztulást, kétségbeesést és halált.

Ahol a német hadseregek vereségét kovácsolták, az a keleti hadszíntér volt, a hatalmas oroszországi hómezők. A német haderő kétharmada folyamatosan itt volt lekötve, de a keleti vereség története semmivel sem különbözik a nyugatiétól. Talán kiterjedtebb volt és keserűbb, de semmivel sem kevésbé teljes és végzetes.

A történelem folyamán nem esett meg túl gyakran, hogy egy fegyveres erő olyan alaposan és kíméletlenül vereséget szenvedjen, mint amilyenen a Wermacht részesült. (Németország veresége ellentmondani látszik a germán faj felsőbbrendűségébe vetett hitnek, ha arra gondolunk, hogy egy hadsereg katonai teljesítményét annak hadi arzenáljával, potenciáljával (lokátorok, anyahajók, atombomba) határozzák meg. Bizonyos körökben azt vallják, hogy elegendő repülőgéppel és hadi arzenállal bármilyen hadi hatalom képes kivívni a dicsőséget. De nemcsak Németország második világháborús veresége mond ennek ellent, hanem a franciáké Indokínában, (a francia vereség Dien Bien Phu-nál) vagy a vietnami amerikai kivonulás.

Shulman nem kevesebbet állít, mint hogy Németországnak elegendő haditechnika állt a rendelkezésre ahhoz, hogy több alkalommal is kivívja magának a végső győzelmet. Erre a tényre a Wermacht vezető katonai személyiségei több alkalommal is rávilágítottak. Mindig hangsúlyozták, akárhányszor Németország legnagyobb katonai balfogásairól beszéltek, de minden tábornok másban látta a végzetes hibát. Van, aki szerint el kellett volna foglalni Gibraltár kikötőjét, mások szerint Oroszország megtámadása volt a döntő hiba, mások a normandiai hadászati kudarcban látják a végzetes hibát. -Tehát nem érvényesült Németország következetesen hangsúlyozott technikai fölénye. A nürnbergi pertől függetlenül a Wermacht legalább három alapvető hibájára építkezik a bukáshoz vezető út: Hitler, fegyelem és tudatlanság.

 

 

Hitler katonai akarata és tisztánlátása tette lehetővé Csehszlovákia egy részének megszállását, Lengyelország egy részének megszállását, a Benelux államok lerohanását és Norvégia elfoglalását. Ráadásul a katonai sikerekből azonnal politikai tőkét kovácsolt. A háború második szakaszában azonban meghökkentő elképzelésekkel állt elő: feltételezte, hogy a különbéke után Anglia hadba száll Oroszország ellen.
Ugyanez a katonai "tehetség" a második világháború második szakaszában azonban  a pusztulásba kergette a Wermachtot.

Jó könyv.

Számomra már csak egy kérdés maradt a kötet után, hogy az 1938-as Oster-összeesküvés és az 1944-es sikertelen merénylet közt miért nem lépett fel egységesen a vezérkar Hitler ellen. Egy Adolf Hitlerrel folytatott ingerült telefonbeszélgetés lezárásaként 1941 decemberében. (Rundstedt azt próbálta meg elérni, hogy Hitler vonja vissza a Moszkva körüli állások utolsó töltényig való védelmére utasítást adó parancsot.) A beszélgetés után Rundstedtet leváltották a hadseregcsoport éléről. Míg Ludwig Soucek híres művében (A bethlehemi csillagok nyomában) okkult fasiszta ideológiai elemeket is kimutat a Wermacht vereségében (Miért vesztette el Németország a II. világháborút? ),

 

Katonaként úgy vélte, hogy a németek képesek lehetnek a szövetséges invázió megállítására akár a szárazföld belsejében is. E kérdésben összekülönbözött Rommel tábornaggyal is, aki az Atlanti Fal megépítésében látta a győzelem kulcsát.

 

Hitler továbbra sem bízott tábornokában. Parancsnoki jogkörében korlátozta, utasításait végrehajtásuk előtt a Führer főhadiszállásával kellett jóváhagyatni. Csapatainak létszámbeli, fegyverzeti hátrányát és morális állapotát tekintve Rundstedt nem látott esélyt csapatai tartós ellenállására. Az invázió után elhangzott nyílt kritikája miatt eltávolították a Wehrmacht nyugati csapatainak parancsnoki posztjáról. Hamarosan rehabilitálták és a Hitler elleni merényletet vizsgáló Ehrenhof bizottság tagja lett, melynek működése során számos náciellenes szervezkedéssel gyanúsított tisztet zártak ki a Wehrmachtból és adtak át a bíróságnak.

 

1944 szeptemberére összeomlott a nyugati front. A szövetségesek előretörésére Rundstedtet visszahelyezték a Nyugati front vezérkarába. Ideiglenesen sikerült rendbe szednie csapatait és stabil frontot kialakítania a nyugati német határok mentén. 1944 decemberében ő vezette a nagy német támadást az Ardenneken keresztül, amely azonban utánpótlási nehézségek és a keleti front összeomlása miatt visszavonulással végződött. Rundstedtet végleg leváltották, miután az amerikai csapatok Remagennél sikeresen átkeltek a Rajnán. 1945 januárjában nyugállományba vonult.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az angol beteg és Rommel

1941-ben behívták a hadseregbe, és tartalékos tisztként az Rommel által vezetett Afrika Korpshoz került, ahol nagy távolságú sivatagi felderítőként szolgált. Budapestre visszatérve szerepet vállalt az üldözött zsidók mentésében. A háború után állítólagos náci kémként letartóztatták, és perbe fogták, de a népbíróság bűncselekmény hiányában felmentette.

Később angol segítséggel Egyiptomba szökött, ahol gépkocsik értékesítésével foglalkozott. 1951-ben európai útja során súlyosan megbetegedett vérhasban, amelyből Salzburgban nem tudták kigyógyítani. Sírja a salzburgi köztemetőben található.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

  

Mivel a Waffen-SS páncéloshadosztályai a Führer személyes tűzoltóbrigádjainak számítottak a Wehrmacht szükségesnek tartotta a szárazföldi haderőn (Heer) belül egy saját elit páncélosegység létrehozását. A Wehrmach számára idővel presztízskérdést jelentett, hogy a Waffen-SS-hez hasonló elit egységekkel rendelkezzen. Maga a hadosztály annyira elit jelleget sugárzott, hogy saját karszalaggal, és váll lappal rendelkezett, csakúgy mint a legtöbb Waffen-SS hadosztály, ám mégis, hogy még jobban megkülönböztessék magukat a Waffen-SS-től ők nem a bal, hanem a jobb ruhaujjukon viselték hadosztályuk nevét.  

A Großdeutschland (továbbiakban GD) eredete 1943-ig nyúlik vissza amikor a főparancsnokság berlini épületeinek védelmére a hadsereg őregységet állított fel. Ezt az őregységet (mintegy válaszként a Waffen-SS megalakulására) gyors ütemben gépkocsizó gyalogezreddé fejlesztették, és ekkor kapta a GD nevet is.

Első bevetésükre Franciaországban került sor majd részt vettek Jugoszlávia 1941-es elfoglalásában is. A nyár folyamán meginduló keleti hadjáratban a Közép hadseregcsoport kötelékében vettek részt. Zsukov téli ellentámadása alatt a GD körülbelül 1000 elesetett és több mint 3000 sebesültet veszített.

 

 

 

1942 tavaszán kezdődött meg az ezred gépkocsizó gyaloghadosztállyá történő átszervezése. Ennek keretében 14 db Pz III-ast, 42 db Pz IV-est, 21 db StuG III-ast valamint több tucat Sd.Kfz. 251-es lövészpáncélost, Mardert, 88-ast, 170, illetve 150 mm-es nehéztüzérségi löveget kaptak. Továbbá páncéloszászlóalját felszerelték még a T-34-ek páncélzatának áttöréséhez szükséges L/43-as csőhosszúságú 75 mm-es löveggel felszerelt Pz IVF2-esekkel.

A főparancsnokság fontos szerepet szánt nekik az 1942.nyári Kék hadműveletben: melyben az Oroszország déli részén felsorakoztatott szovjethadseregek szétzúzását és a stratégiai fontossággal bíró kaukázusi olajmezők megszerzését tűzték ki céljuknak. A GD-t a 4. páncéloshadsereg alá rendelték ekkor.

A hadosztály előrenyomulása során minimális szovjet ellenállással találta magát szemben ezért gyors ütemben haladt a Don folyó felé. 1 hét leforgása alatt megközelítőleg 200 szovjet páncélost semmisítettek meg, sőt 100.000 szovjet katonát is sikerült katlanba zárniuk. A hadosztály szerencséjére hamarosan É-ra a rzsevi kiszögelléshez irányították őket így nem kellett Paulus Sztálingrád felé nyomuló 6. hadseregének sorsában osztozniuk. Ám a Moszkva felé mutató rzsevi kiszögellést Sztálin komoly fenyegetésnek tekintette a fővárossal szemben ezért parancsot adott a felszámolására. A hadosztály itt kemény harcokat élt át amíg 1943 januárjában ki nem vonták az arcvonalból és D-re irányították a 6. hadsereg felmentésére tervezett támadáshoz.

 

 

 

1943 januárjában és februárjában a hadosztály együtt harcolt a legnevesebb Waffen-SS hadosztályokkal úgymint a Leibstandarte SS Adolf Hitler-rel, a Das Reich-el, és a Totenkopf-al. Majd a város visszafoglalására tett 3. sikertelen próbálkozás után visszavonták. Mire a hadosztály megérkezett a Harkov melletti gyülekezési pontra csatlakozott hozzájuk az újonnan felállított GD páncélosezred Hyazinth von Strachwitz gróf vezetésével, 42 db Pz IV-e, és 9 db 58t-s Tigris I-es harckocsija melynek 88 mm-es lövege képes volt 2 km-ről is kilőni egy T-34-est. A hadosztály friss páncélosezredének ekkor azt a parancsot adták, hogy vezesse a szovjet téli offenzíva elleni válaszcsapást. 1943 márciusában kerültek szembe a szovjetek II. harckocsihadtestével.

 

Az első ütközetben a GD páncélosezrede kilőtt 46 db T-34-est amely új lendületet adott a támadásnak. Másnap azonban az ezred egy előkészített PaK (páncéltörő ágyú) frontba futott bele, melyet jelentős gyalogság is támogatott. Ennek a védvonalnak a felszámolását a Tigris I harckocsikra bízták amelyek félelmet nem ismerve belerontottak az ellenséges tűzbe és megsemmisítették a kiszögellést. Március 16.-án újabb 30 T-34-es esett áldozatául az ezrednek. Rá 2 napra a németek egy előkészített csapdával várták a szovjet támadó harckocsikat: hagyták, hogy a szovjetek bemerészkedjenek az általuk körülzárt faluba majd mikor az ellenséges tankok az oldalukat mutatták a németek felé a 88-as ágyúk eldördültek. Mire a nap leszállt a harcmezőn 90 ellenséges harckocsit sikerült a németeknek megsemmisíteniük.

 

Ezután több szovjet lövészhadosztály, és harckocsidandár is rohamozta a GD állásait, de mindegyik támadás kudarcba fulladt. Von Strachwitz büszkén mutatta a páncélosezredet meglátogató Heinz Guderian vezérezredesnek (a páncéloscsapatok főfelügyelőjének) a Harkovtól É-ra lévő harckocsitemetőben a több 100 kilőtt T-34-est. 1943 júniusában a hadosztály átszervezték páncélgránátossá, ennek értelmében még több páncélos - páncélozott járművet tudhatott magáénak (mint egy egyszerű páncéloshadosztály).

 

 

 

Miután a heves esőzések sártengerré változtatták Oroszország nagy részét, mindkét félnek elegendő ideje maradt a nyári hadműveletekre való felkészülésre (egységek újjászervezése, feltöltése). A szárazföldi haderő főparancsnoksága (Oberkommando des Heeres - OKH) kulcsszerepet szán a GD hadosztálynak a német vonalakba 80 km mélyen beékelődő kurszki kiszögellés felszámolására. Addigra a hadosztály olyan mértékű hírnévre, és népszerűségre tett szert a német tisztek körében (is), hogy ha valaki harci tapasztalatra, vagy kitüntetésre vágyott az az áthelyezését kérvényezte ebbe a hadosztályba. Emellett a hadosztály ékes példája volt annak, hogy a Waffen-SS által elért harci eredmények nem homályosíthatják el teljesen a Wehrmacht sikereit.

A kurszki csatára való felkészüléshez a hadosztály kapott két új Párduc zászlóaljat is (megközelítőleg 192 db Párducot vetettek be ebben a csatában). A hadosztály páncéloszászlóalja 1943 júliusára 80 db Pz IV-essel, 15 db Tigris I-el, illetve 150 mm-es Hummel, és 105 mm-es Wespe önjáró tüzérségi lövegeket rendelkezett. Ekkorra a 4 páncéloszászlóaljával a GD volt a legerősebb német páncélosegység a K-i fronton.

 

A hadosztály július 5.-én indította meg támadását, melynek célja egy fontos magaslat elfoglalása volt, hogy ezzel utat nyissanak a szovjetek D-i szárnyára csapást mérő páncélosok számára. A támadást a Tigris I-ek és a Párducok vezették, de szinte rögtön szovjet páncéltörő ágyúk kereszttüzébe kerültek, ugyanis a szovjetek egymásba kapcsolódó páncéltörő állások egész hálózatát építették ki a kurszki kiszögellésben. Sok Tigris I-es aknára futott, és számos (még korai gyártmányú) Párduc harckocsi kigyulladt műszaki hibák folytán. Ennek ellenére a németeknek sikerül visszaverniük Párduc tankjaikkal egy amerikai General Lee harckocsikkal felszerelt szovjet harckocsidandár ellentámadását. A következő hat napban a németeknek tankjaik műszaki problémáival kellett megküzdeniük, így elvesztették a gyors, és meglepetésszerű támadásuk előnyét, és a Citadella hadművelet véres anyagcsatává változott.

 

A hadosztály minden nap tucatjával lőtte ki az ellenséges harckocsikat, és ágyúkat valamint száz és száz hadifoglyot ejtett mindhiába. Július 12.-re a GD hadosztály már csak 22 db Pz IV-essel, 38 db Párduccal, és 6 db Tigris I-sel rendelkezett. Ezen a napon a szovjetek megindították nagy erejű ellentámadásukat, amikoris több száz T-34-es rontott neki a hadosztály vonalainak, de nem sikerült megfutamítani a hadosztályt. 13.-án a hadosztály újból nekilendült immár utolsó támadásának, de ismét egy kiépített PaK frontba ütközött ami több mint 100 beásott harckocsit, és páncéltörő löveget foglalt magába. Ennek áttörése már meghaladta a hadosztály képességeit, ezért támadásuk végképp megrekedt. A hadosztály kiszögellés D-i részén harcolt, amíg 1943 július 18.-án vissza nem vonták Tomarovka-ba.

 

A kurszki csata során a hadosztály több mint 263 szovjet harckocsit, 144 páncéltörő ágyút, 22 tüzérségi löveget, 11 sorozatvetőt semmisített meg. A GD hadosztály (az eredmény tükrében elfogadható) vesztesége 10 db Pz IV-es, és 43 db Párduc volt, ám sok harci járművük igényelt kisebb nagyobb javításokat, így a július 5.-én harcba indult páncélosainak csak alig 1/3-a maradt bevethető állapotban, illetve a hadosztály személyi állománya is jelentősen megfogyatkozott. Hitler a GD-ot kivonta a D-i szárnyról, és átvezényelte az É-i szárny támogatására. A hadosztály harckocsijait, és felszerelését azonban alig pakolták le a vasúti vagonokról amikor egy Harkov környéki újabb szovjet offenzíva visszaverése miatt ismét bevagonírozták és útnak indították őket.

 

Visszavonulás, védekező harcok - Harkov (2.)

 

Négy szovjet hadsereg Harkov közelében 80 km széles rést ütött a 4. páncéloshadsereg vonalán és ezen a résen több mint 2000 db T-34-es indult meg D felé. D-i irányból a Das Reich, és a Totenkopf Waffen-SS hadosztályok indultak a támadás visszaverésére, míg É felől a GD és a 7. páncéloshadosztály mért rájuk ellencsapást. Von Strachwitz ezrede egy új Tigris-zászlóaljal kiegészülve indult ellentámadásra. Ekkorra a páncélos gróf immáron több mint 100 harckocsit: kb. 40 db Párducot, 40 db Tigris I-est, és 30 db Pz IV-est tudott bevetni.

 

Ekkora erővel egyetlen másik Wehrmacht alakulat sem rendelkezett ezért a GD páncélgránátos hadosztályt szuper páncéloshadosztálynak kezdték nevezni. A két fél a sík sztyeppén összecsapott egymással. A szovjetek szűnni nem akaró hullámokban küldték harckocsijaikat a németek ellen ám azok jóval magasabb fejlettségükből adódóan már hatalmas távolságokból is képesek voltak kilőni a T-34-ket (naponta átlagosan 40-50-et). Természetesen ezidő alatt a hadosztály páncélgránátosai véres harcokat vívtak a szovjet gyalogsággal. A hadosztály ismét megállított egy szovjet előretörést, ám ez sovány vigasz volt, hiszen a német arcvonal továbbra is gyenge maradt. Emiatt a hadosztályt a főparancsnokság visszavonta a Dnyeper folyó vonala mögé. A Dél hadseregcsoport visszavonulásának fedezését a hadosztály kapta feladatául. Ám a folyó német kézen lévő partja hamarosan szovjet kézre került. A GD az elkövetkező három hónapot tűzoltóbrigád szerepben töltötte, vagyis egyik válságos helyzetben lévő frontszakasztól, arcvonaltól a másikhoz rohant, hogy betömje a réseket.

 

 

Románia

 

1944 márciusára a szovjet támadás Románia határán kifulladt így a németek kissé össze tudták szedni magukat, át tudták csoportosítani megtépázott hadosztályaikat. Ekkor a GD hadosztály a hadosztály történetének talán leghíresebb parancsnoka a mindössze 150 cm magas arisztokrata származású, fáradhatatlan, Hasso von Manteuffel altábornagy vezette. Áprilisra Manteuffelnek sikerült erős védőállásokat kiépítenie a román határváros Targul Fumos közelében.

 

A tábornagy hadosztályát úgy állította föl, hogy előre helyezte el a páncélgránátosokat a kiépített árokrendszerekben és bunkerekben, a tüzérséget, és a 88 mm-es légvédelmi lövegeket pedig mögéjük helyezte el de úgy, hogy azok a hadosztály teljes arcvonalát tűz alatt tudták tartani egy esetleges szovjet támadás alatt. A tartalékot a 25 db Pz IV-essel, 10 db Tigris I-esssel, és 12 db Párduccal rendelkező páncélosezred valamint 25 db StuG III-assal rendelkező rohamlöveg zászlóalj képezte. A klasszikusnak mondható védelmi ütközethez már csak a Vörös hadsereg hiányzott. Miután a szovjet tüzérség szokásos módon tüzérségi előkészítés jegyében egész nap lőtte a német állásokat, május 2.-án megindultak a harckocsik. A német páncélgránátosok hagyták, hogy az első hullám 25 db T-34-ese átgördüljön lövészárkaik felett így tökéletes célpontot nyújtottak az álcázott 88-asoknak. Néhány perc leforgása alatt a támadók felét megsemmisítették, míg másik felüket a páncélosezred harckocsijai semmisítették meg. A második hullámot alkotó 30 db T-34-es az arcvonal mögötti magaslat lejtőjén megbúvó rohamlövegek lőtték ki (saját veszteség nélkül). Ezután a szovjetek látva, hogy rosszul áll a szénájuk a harmadik hullámban 7 új, 122 mm-es ágyúval felfegyverzett Joszif Sztálin II-es nehéz-harckocsijukat küldték támadásra amelyek már több mint 3 km távolságból is képesek voltak átütni a Tigris I-es harckocsik páncélzatát. Von Manteuffel Tigris I-es tankjait küldte ellenük ám ezeknek minimum 1,8 km-re meg kellett közelíteniük szovjet ellenfeleiket, hogy a vékonyabb oldalpáncélzatukat eltalálva sikerrel vehessék fel velük a harcot.

 

Végül ily módon négy JSZ II-est sikerült harcképtelenné tenni, míg a visszavonuló hármat az őket üldöző Pz IV-esek lőtték ki hátulról. A következő támadás során a szovjetek T-34-ikkel betörtek egy Targul Fumos közelében elhelyezkedő faluba (a hadosztály jobb szárnyán). Von Manteuffel azonnal a helyszínre sietett egy Pz IV-es zázad élén ahol 30 szovjet harckocsit kilőttek, a többit pedig megfutamították. Az elkövetkező napokban a szovjetek újabb és újabb rohamai dacára a GD hadosztály kitartott. Végül a szovjetek május 5.-én visszavonták csapataikat! A szovjet veszteségek 350 harckocsira rúgtak, továbbá Von Manteuffel szerin további 200 megsérült. A németek mindösszesen 10 harckocsit veszítettek a küzdelemben.

 

A Baltikum

 

1944 júniusában a háború legnagyobb szovjet offenzívája szétzúzta a Közép hadseregcsoportot, és egy tátongó rést szakított ki a német védelmi vonalakon. A Vörös Hadseregnek ezzel az arcvonal középső részén sikerült kiűznie a németeket a Szovjetunió területéről.

 

A harcok ettől kezdve Lengyelországban folytak. Augusztus 1-jén a szovjet csapatok elérték a Balti-tengert és elvágták a Riga körül tömörülő É hadseregcsoport visszavonulási útját. A főparancsnokság, hogy elkerülje a hadseregcsoport bekerítését, újból a GD-hoz fordult, hogy felmentség a csapdába esetteket. A hadosztályt először a K-Poroszország és Litvánia határán fekvő Vilkoviskenbe (mai Vilkavikis) irányították, hogy ott felszámoljon egy szovjet gárda harckocsihadtestet. A támadáskor a hadosztály közel 350 harckocsija, és egyéb páncélozott járműve indult meg a cél felé, de rövid időn belül kiderült, hogy az ellenség velük szembe több száz Joszif Sztálint, SzU-100-ast, és SzU-122/152-t állított fel. Von Manteuffel mindenképpen el akarta velük kerülni a frontális összecsapást így úgy manőverezett hadosztályával, hogy azok a szovjet harckocsik oldalába kerüljenek. A német támadás eredményeként a szovjetek 70 harckocsit és 60 páncéltörő ágyút vesztve vonultak vissza.

 

Augusztus vége felé megindult a felmentő támadási kísérlet a Riga környékén csapdába esett É hadseregcsoport felmentésére. Néhány bekerített alakulatnak sikerült a biztonságot jelentő német állásokat elérnie, ám a sokszoros túlerővel szemben a GD tehetetlennek bizonyult. Mire augusztus 23-ra a felmentési kísérlet végképp kifulladt, a hadosztály összes harckocsija megsemmisült, vagy megsérült és javításra várt. Páncélosezrede csak az új Tigris I-es és Párduc harckocsik megérkezése után vált ismét bevethetővé. A Vörös Hadsereg addigra 19 gyalogoshadosztályt és 5 harckocsihadtestet sorakoztatott fel a német vonalakkal szemben. Majd 1944 októberében megindították támadásukat. Ennek eredménye az lett, hogy a GD körüli gyengébb hadosztályok összeomlottak, és maga a GD hadosztály is hosszú napokon át gyakorlatilag a bekerítés ellen harcolt. Ám végül sikerült egy szilárd utóvédet kialakítania a hadosztálynak Tigris I, és Párduc harckocsijaiból amiknek segítségével fel tudták tartóztatni az oroszokat. Így lehetővé tették, hogy a GD hadosztály, és a többi megtépázott hadosztályok visszavonulhassanak Memelbe.

 

A várost ugyan Hitler erődnek nyilvánította de a sokszoros túlerőben lévő Vörös hadsereg ellen a védők nem sokat tehettek. A város védőit K-Poroszországba menekítették.

 

Végjáték: Páncéloshadtest

 

1944 decemberének folyamán a GD hadosztályt újjászervezték, és ennek keretén belül létrehozták a GD páncéloshadtestet. Papíron a GD hadosztály mellett a hadtest részét képezték még a Brandenburg, a Kurmark, és a Luftwaffe Hermann Göring páncélos-hadosztályai, valamint a Führer gránátosandár, és a Führer Begleit dandár. A valóságban azonban ezeket az alakulatokat sohasem vetették be együtt, igazi hadtestként. Harci veszteségeik, valamint az utánpótlás akadozása miatt sohasem állt rendelkezésre elegendő katona és felszerelés. Amikor a szovjetek 1945 januárjának közepén megindították következő támadásukat a GD hadosztály utoljára csapott össze a Vörös hadsereggel. K-Poroszország erdeiben heteken át tombolt a véres küzdelem miközben a hadosztály fokozatosan Königsberg (mai Kalinyingrád) felé szorult vissza. 1945 márciusára a hadosztály létszáma 4000 főre zsugorodott. Utolsó páncélos ellentámadásukra március 17.-én került sor amikor 3 Tigris I-es indult a Balti-tenger partján még éppenhogy tartott talpalatnyi föld védelmére. A 3 páncélos legénysége az utolsó emberig harcolt, hogy fedezetet nyújtson a visszavonuló hadosztálynak. A hadosztály katonáinak egy részét azonban hátra kellett hagyniuk (sebesültek, sérültek) mivel nem tudták őket kimenekíteni ezért ők orosz hadifogságba kerültek A hadosztály egyik része amit a Samland félszigetre evakuáltak még majdnem 1 teljes hónapig harcolt egyszerű gyalogosként míg végül hajóval Dániába szállították őket. A hadosztály másik részét a német Schleswig-Holstein tartományba evakuálták. Az eltelt 3 hónap alatt a hadosztály katonái közül több mint 17. 000-en vesztették életüket, és csupán a kimenekített pár 100 túlélőnek sikerült a viszonylagos biztonságot jelentő brit hadifogságba kerülnie.

 

 

Végszó

 

A Großdeutschland hadosztály felállítására eleve azért került sor, hogy a német szárazföldi haderő elit alakulataként részt vegyen Hitler K-i hódító háborújában. A hadiszerencse fordultával azonban szerepe kissé megváltozott: immáron nem a támadások vezetését bízták rá, hanem a száz sebből vérző német arcvonal egyben tartását. A német hadiipar legkorszerűbb harckocsijaival (Tigris I, Párduc) felfegyverzett Großdeutschland páncélosezred ragyogó harci sikerei végigkísérték a hadosztály küzdelmeit. Ezzel egyetemben kijelenthető, hogy a Großdeutschland hadosztály becsülettel végigküzdötte a II. Világháborút.

 

 

 

 

Kerekes Tamás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Nem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre űltek és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetőben.
Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön,
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott”

 

Nincs egészséges lelkű ember,

csak rosszul diagnosztizált elmebeteg.

Önsegítő program a negatív érzések leküzdéséhez

 

 

Jó a skizofrénnek, mert soha sincs egyedül

Ismeretlen elmebeteg orvos mondása,

aki nem ismerte a depresszióipart

By Link Floyd

 

Hippokratesz nem ismerhette még, s a leningrádi hosszú ostrom alatt sem jegyeztek fel egyetlenegy orosz depresszióst. Közben meg 900 napig zuhogtak a bombák. A szekereket nők húzták, mert a lovakat rég megették. Itt aztán túlórázhatott volna az a szakpszichológus, akinek orvosi filozófiája az volt, hogy, ha a beteg egerekkel álmodik, akkor álmodjon hozzá macskát is. Apám, aki orvostudományi egyetemet is végzett, s állítása szerit még soha nem látott depresszióst, verbálszuggesztióval gyógyította a neurózissal és más vegetatív idegrendszeri problémákkal összefüggő impotenciát, emígyen: „Csak csendes ágra száll a galamb” A kúra 90%-ban sikeres volt.

Pszichiátriai ismereteimet a világhírű Donnert cirkuszban szereztem, ahová hintáslegénynek jelentkeztem, de csimpáznak vettek fel. Tudják, ez az a cirkusz, ahol a bengáli tigris papagájt szült, és féllábú emberek számára is rendezett évente seggberúgó versenyt.

A nyolcvanas években szükség is volt rá. Az LSD (lizergilsav)-vel sikeresen kísérletező Timothy Learyt letartóztatják, a szert betiltják, s a depresszió és skizofrénia kezelésére szolgáló orvosságból partdrog lesz. Közben Leary versenybeszállt a kaliforniai kormányzóságért, ahol Ronald Reegan volt az ellenfele. Csak elképzelem, mi lett volna, ha nyer. Akkor Teller Ede csillagháborús projektjéből annyi marad, mint a drága Öveges professzor úr előadásaiból, amit a füstölgő Kékes televíziónkon néztünk: a konyhában a barackmagból is lehet hasadóanyagot előállítani.

Hoffmann(nem a diótörő) a lizergilsavat szintetikus módon állította elő, laboratóriumi kísérletek közt, amikor az anyarozs hatóanyagával pepecselt.

A gorbacsovi alkoholtilalom korszakában felhívtam az Interpool magyar képviselőinek és a Nemzetbiztonsági Hivatal erre „szakosodott” kokázatelemző bohócainak figyelmét, hogy hallucinogén anyagot- lsd. lizergilsav) lehet előállítani házilag is, mint a kecskesajtot Martfűn. Medvehagymás és kapros változatban. A gyakorlathoz mindössze egy zacskó kékhajnalkamag kellett(megkaptam) , egy flaska desztillált víz, és egy üveg zöld abszint.(megkaptam) A desztillált vizet felforraltam, összefőztem a magokkal, s az ampulla mehetett a laborba. Ott három óra múltán jelentették, hogy az ampullában LSD van. A kékhajnalkamagot nem lehetett volna felvenni a nemzetközi Pszichotrop Anyagok listájára, mint ahogy a favágó balta sem szerepel a tiltott kézifegyverek listáján. Kérdezték, hogy mire kellett az abszint, amit közben megittam? Arra- feleltem-hogyha nem fizetnek ki a szakértésért (Tervezés- Szervezés- Végrehajtás Kft. Bombart ’80, többségi tulajdonos: Kerekes Tamás)), akkor legalább tudjam, hogy került az örömömbe némi üröm.

Az idők változóban voltak. Felfedezték a pánikbetegséget, rájöttek ara, hogy a depresszió lehet bipoláris, és a szülés utáni felbukkanása különösen gyakori, mint pl. a Saint Paul-i elmegyógyintézetben kezelt Herbert esetében, akinél hat éve tartó rejtett terhességet állapítottak meg, és a dopaminszintet, és a korszerűtlen barbiturátokat felváltotta a PROZAC nemzedék.

A könyv azonban olyan önsegítő mechanizmusokkal foglalkozik és írja őket lépésről lépésre, melyek segíthetnek abban, hogy mellékhatásukban káros gyógyszerekkel segítsen az orvos a hozzá forduló páciensen. Sajnos a tapasztalataim e téren rossza. A pszichoterapeuták csak azokat a betegeget veszik komolyan, akiknek tüneteik közt szerepel az ön, vagy közveszélyesség. És ez tulképp tragédia, ha van depresszióipar(Szendi Gábor), ha nem.

 

 

 

A kiadó:

 

 

Tudnunk kell, hogy önmagunk is túl tudunk-e lépni a depresszión, vagy szakember segítségére van szükségünk. Ebből a tesztből – amit főként Rolf Merkle könyve alapján állítottam össze (a forrásaim ITT találhatók) – nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy mennyire rontják az életminőségünket depressziós tüneteink. Egy ötös skálán értékeljük azt, hogy a felsorolt állítások „egyáltalán nem jellemzőek” (1) vagy „nagyon jellemzőek” (5) ránk.

 

1. Viszonylag nehezen alszom el, és reggel korán, fáradtan ébredek. Estére jobb lesz a közérzetem, reggel viszont összetörten térek magamhoz, és nappal is fáradt, levert vagyok.

 

2. Erősen lecsökkent az étvágyam. Néha erőltetnem kell az evést.

 

3. Gyakran kínoznak negatív gondolatok és érzések, nehezen tudom kikapcsolni őket.

 

4. Nehezen összpontosítok a feladataimra, elkalandozik a figyelmem, szétszórt vagyok, sőt olykor képtelennek érzem magam egy alapvető, egyszerű feladat ellátására is.

 

5. Nagyobb erőfeszítésembe telik elvégezni a munkámat, a házimunkát vagy egyéb feladataimat, mint korábban, és gyorsan elfáradok.

 

6. Többnyire lehangolt kedélyállapotban vagyok.

 

7. Gyakran érzem úgy, hogy kevesebbet érek másoknál, csökkent képességűnek, alkalmatlannak és a szeretetre méltatlannak érzem magamat.

 

8. Sokszor aggódom az egészségem miatt.

 

9. Néha megfordul a fejemben, hogy ártsak magamnak.

 

10. Nehezen tudok dönteni, inkább kitérek az ilyen helyzetek elől.

 

11. Lecsökkent az érdeklődésem embertársaim iránt.

 

12. Lecsökkent az érdeklődésem a szexualitás iránt, nem érzek gerjedelmet.

 

13. Gyakran kínoz bűntudat; visszapörgetek eseményeket, és ostorozom magam, hogy abban a helyzetben miért viselkedtem úgy.

 

14. Sokszor szidom és kritizálom magamat, olykor el is ítélem magam.

 

15. A korábbi örömforrásaim most valahogy nem okoznak akkora örömöt számomra, nehezen tudok kikapcsolódni, pláne önfeledten szórakozni.

 

16. A jövőmet illetően inkább borúlátó vagyok, nem bízom a pozitív változásokban.

 

17. Gyakran háborgok és ingerült vagyok.

 

18. Olykor feladom a reményt abban, hogy az állapotom valaha is javulni fog, vagy hogy valaki segíthet rajtam.

 

19. Lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy a környezetemnek mekkora terhet jelentek jelenlegi állapotomban, anyagilag, fizikailag és érzelmileg egyaránt.

 

20. Néha haragszom magamra amiatt, hogy a társadalom „gyengének” vagy „betegnek” bélyegez, és én belemegyek ebbe a játszmába, de úgy érzem, nem tudok tenni ez ellen.

 

 

Értékelés:
20-33 pont között: Semmi ok az aggodalomra, ezek a hangulatingadozások teljesen természetesek, könnyen leküzdhetők saját erőből.
34-46 pont között: A hangulatingadozások olykor befolyásolják a hétköznapokat.
47-60 pont között: Enyhe depresszió.
61-74 pont között: Közepes depresszió, a kezelés megfontolandó.
75-88 pont között: Súlyos depresszió, kezelést igényel.
89-100 pont között: Nagyon komoly, súlyos depresszió, kezelést igényel.

 

További depresszió tesztek:

 

 

 

Duna International Kiadó

 

 

Jóllehet nem múltak el nyomtalanul John Steinbeck intő szavai, miszerint a második világháború utáni amerikai férfitársadalom többet tudott a Ford T-modell karburátoráról, mint a csiklóról, feminizmussal való találkozásom eddig esetleges volt. (A leszbikus mozgalommal az is maradt, amióta kiderült, hogy legalább úgy kívánom a nőt, mint ők.)

a világháború után bontakozott ki teljes erővel, talán Wilhelm Reich, Herbert Marcuse és Erich Fromm tanulmányai nyomán. Köztudott, hogy franciaországi hatvannyolcas eseményekre milyen felszabadító hatással voltak a már akkor sem fiatal Marcuse professzor nézetei, aki azonban nem ezekkel a gondolatokkal hatott igazán rám, hanem azzal a könyvével, mellyel cáfolta valósággal filiszter módjára megbékélő Wilhelm Friedrich Hegel alakját.

Magyar nyelvterületen nem is akadtam aztán virtigli feminista teoretikusra. Néhány éve annak a nyomait kerestem, hogy az 1914-es magyar nyelvű lapokban és magazinokban érződött-e nyoma az első világháború kitörésének. Ekkor került a kezembe egy női lap, mely 1914 nyarán hagyta el a nyomdát, címlapján egy hatalmas fotó szerepelt a következő aláírással:

 

 

Amikor kezembe került az 1970-ben angolul megjelent The Female Eunuch magyar fordítása 2004-ben, egy magyar, vidéki élelmiszerboltban, a leértékelt mosóporok között, a bolti tizedére csökkentett árával, úgy éreztem magam, mint Márquez híres ezredese, ki most nem az esőben tévedt el, hanem az időben, mint Rip Wan Winkle.

 

Csak remélhetem, hogy a román, francia, svéd stb. olvasók időben jutottak hozzá e híres munkához és nem pislognak, mint magyar határőr a Vlad Tepes névre kiállított magyarigazolványra (itt jut eszembe az a tájékozatlan amerikai turista, kinek a római zsibvásáron eladták Caesar eredeti beszédeit CD-n, vagy az a hebrencs személyi titkár, aki nemrégiben tudatta Putyinnal Churchill fultoni beszédét). a modern női lét elemzésében, ennek megértésében nagyban segítségemre volt Ildiko von Kürthy – a Stern főszerkesztője, ki roman-jaival rendre a német bestsellerlisták élén található – ki egy halhatatlan regényében a férfi-nő különbséget a történelem folyamán abban vélte megragadni, hogy a nő a saját mamutját akarja elejteni.(Elnézést: a recenzens ismétli önmagát: by Rajkó Félix)

Bocs:: Az évek során kiderült, a szerzőnek alapvetően az alávetettséggel van baja, hisz maga a kötet cáfolata is elkészült Greer tollából. Az alaposan elkésett mű ma csak kordokumentumként olvasható, abból a korból," amelyben a reiszolás is mért annyit, mint a baxás"(Greer: )

. Az amerikai írók adataival óvatosan kell bánnunk: „Az amerikai írónak megbízhatatlan az életrajza, és többnyire hamisított az anyakönyvi kivonata. Az úgynevezett középkorú amerikai író életkora éppoly bizonytalan, mint az úgynevezett középkorú amerikai színésznőé.” - írja Gore Vidal az Írók, gengszterek, professzorok c. kötetében

A metaforikus szójátékkal indított kötet(Duna International Kiadó)- melynek magyar szerzője közismert- tágas asszociációs és szemantikai holdudvarral indít, mely szó és gondolatalakzat egyben. Ez a stiláris bravúr, melyben a lírai én visszfénye csillog, a kiindulópont, a lírai startvonal. Ez az origó, az a közös nevező, melyben a felek (alkotó és befogadók) egyetértenek abban, hogy az út fontosabb, mint a cél. S a haza közelebb esik lelkileg, mint egy névtelen tábor a sivatagban. Fényből, árnyból, tradíciókból s tagadásokból szőtt , társadalmi, nemi szerepekből szőtt történetei vezethetnék a Spiegel bestseller-listáját, Ildikó von Kürthy sírva könyörögne a receptért, mert szerinte csak az a fontos a modern nő számára, hogy mamutját maga ejtse el. Bús Anikó nagy mesélő, a magyar kortárs prózai kánonba bizonyára nem azért fog bevonulni, mint Mary Quant, aki szív alakúra borotválta szeméremszőrzetét, és mellette kitalálta a miniszoknyát.

 

 

 Az írónő próbál vigaszt is adni – különösen nőknek – akiknek zátonyra futott az életük, vagy éppen valamilyen lelki, családi problémával küszködnek, „szemfényvesztőknek” ahogy az írónő mondja, mintegy magyarázva a címet.

Jeles online magazin is foglalkozik a kötettel(www.prae.hu) itt

 

Az első történet, A lista vége egy olyan nőről szól, aki édesanyja halála után – egyedüli szoros kapcsolat csak hozzá fűzte, felnőtt fia már régen eltávolodott tőle –, képes mindent maga mögött hagyni, és új életet kezdeni, bárhol, idegen földön.

A Látomásban egy férfit sajnálhatunk, aki egy látomást él át, saját temetése után látja a családját, felesége, gyerekei, szülei sorra veszik az arcképét, és mindegyik azt siratja, hogy nem töltött el velük elegendő időt, mert mindig a hivatásának, a munkájának volt a rabja. A látomás után, itt is megjelenik az erős nő, aki nem kíván többet az örökké dolgozó férj felesége lenni, és elhagyja.

A Megvetettenben egy tiszta és ártatlan asszony felemelkedéséről olvashatunk, akit lelkipásztor férje megalázott, meggyalázott a családja és egy egész közösség előtt.

A Menedékben egy fiatal férfi a világgal és a kedvesével is egy évre megszünteti a kapcsolatot, elzárja magát a képmutatásokból, műmosolyokból, műbarátságokból álló világtól – fejfájásokra és hallucinációkra hivatkozva – közben a féltékenység volt az igazi ok –, és ez az elzártság szellemi és fizikai leépüléshez vezeti, egyszerűen megöregszik. Persze itt is a régi kedves, aki már meg is szülte közös gyereküket, a nő, megmenti a férfit egy év után.

A Túl későben a szigorú apát a sors súlyos betegséggel „bünteti” amiért hamis rágalmakkal elszakította gyerekeit az anyjuktól. Itt is a nő győzedelmeskedik, csak a férfi marad a tolókocsihoz kötve.

A Visszaútban nincs női szereplő, itt a gyermeki ártatlanság képviseli azt a pozitív erőt, amivel egy életunt és a világtól elzárt férfi –régen sikeres volt – visszatalál önmagához, és egy tartalmasabb, értékesebb életet kezd építeni magának. (www.prae.hu)

 

A hölgyet számon tartja a kortárs próza: pl itt

„Bús Anikó tulajdonképpen öt éves korától alkot. Eleinte csak fejben, a betűvetés elsajátítása után pedig lapra vetve, eleinte lírát, később főképpen prózát alkotott. Az évek multával egyre többet írt, aminek eredményeként a két megjelent kötete (Légvárépítők, Szemfény-vesztők) mellett már a harmadik gyűjteménybe is belekezdett. Egyre jelentősebb elismertségét mutatja, hogy nemrég egy televíziós csatorna kereste meg azzal az ötlettel, hogy egyik novellájából rövid filmet készítene. Bár Anikó egyelőre nemet mondott, válasza nem jelenti azt, hogy további könyvek megjelentetése után a jövőben elzárkózna az ilyen lehetőségek elől. Írói jellegzetességeivel kapcsolatban kifejtette, hogy szövegeiben a szereplők, a cselekmények valóságosak, hiszen az ihletet maga az élet adja. Az ő dolga csupán annyi, hogy figyelje, megfigyelje a körülötte élő embereket, a különböző történetekből pedig izgalmas elbeszéléseket „faragjon”. Míg első kötetének általános hangulata tragikus volt, addig a Szemfény-vesztők novelláinak többsége a reményt jeleníti meg. Írójuk hisz abban, hogy mindenki megtalálja bennük az erkölcsi, morális tanulságot, az olvasásélmény mellett gazdagodva így mentális értékekkel is. „

 A hivatalosság (listakészítés) és a személyes hangvétel és gyötrelmek közt feszülő ellentét az első írás (A lista vége) kompozíciójának architektonikus alapzata. Az értékvesztést, a halált, ennek ellenére kívülről láttatja. Ez az írástechnikai eljárás, mely egyben dichotómia, alkalmas arra, hogy a szerző az „életvilágát”- die Lebensfeld -érzékletesen megragadhassa. Beteljesül Kundera imperatívusza: az írás egyetlen erkölcse a megismerés.

Az epikus ív a történetben nem más, mint egy képlet, egy matematikai egyenlet, melynek minden konkrét feladatához (temetés, halál) az értékvesztés és a gyötrelem különböző intenzitású kategóriái társulnak, akár egy grafikon esetében. Ám rendkívül nehéz az alkotó és az olvasó csillapíthatatlan igénye, hogy előbb ítélkezzék, mint megértene. Az emberi lét megismerhetetlen és egyedi titka eltűnik a modern épület mögött, amelynek Ügyvédi Kamara a neve. És egy teljes élet lezárására is csak egy hónap adatik. Ám a múlt sohasem problémamentes:

 

 

 

 

 

 

 

 Részlet:

 

 

 

 

 

Most már érthető a kiadó

előszava:

„Az írások hangulata Csáth Géza, Hajnóczy Péter és Géczi János világát idézi, XXI. századi, katarzisra törekvő, optimista, de nem mindig feloldozó történetvezetéssel, néhol meglepő megoldásokkal, de mindig egyértelműen a kor – napjaink – éles kritikájával. A női perspektíva igen hangsúlyos – de nem kizárólagos – mégsem beszélhetünk „női irodalomról”. Késő esti olvasmány, de ügyeljünk arra, hogy mindig érjünk az adott történet végére elalvás előtt, különben – feloldozás híján – nehéz éjszakánk lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Tudod fiam, Lembergben hosszú ideig állomásoztunk. A zsoldbul sokan bejártak a Frejlájnokhoz. Tudod hová, oda a lámpás házba. Öt pöngő vót az ára. Nem kevés pénz vót az fiam, sajnáltam is rá nagyon. Én gyűjtögettem a zsoldomat, hogy majd ha hazaérek, vöszek rajta egy csikót. De eccör engömöt is rávitt a lélök, hát elmöntem a kamerádjaimmal. Kiválasztottam egy tenyeres-talpas, csöcsös-faros mönyecskét, aszt mondom neki: „Frajlájn, kommenzi her, kamera, priccs…” Gyütt is mingyá, aszt bevitt a kamerába. Komótosan nekivetkőzök, aszt elkezdöm tönni a dógomat. Tudod fiam, jó méllen és hosszan ha má ennyi pénzt kifüzettem. Riszáta is a farát, mög nyikogott is öleget. Tetszött a büdösnek.

a).Apa aztán kiállt a veranda elé, hogy fogadja testvérét. Ahogy közeledik egyre élesebben látja és amikor romlott szemének három méteres fokuszába ér meglepve szól: „Nanicám olyan szarul nézöl ki!”.

Nanica mosolyogva vette öccsének bókját és mivel kardos asszony volt azonnal elrendelte: „Gyura öcsém neköd szömüveg köll.

 

b)Jön ám haza apám kora délután Bajomból a lovas kocsival, és amikor beér abba a szögbe ahonnét belátni a nyiladékba, felüvölt mint egy megsebzett oroszlán. Mit csinyáltak a kőriserdőmmel? Ki tötte ezt? Közben fölért az udvarba az istálló elé. Én mint az „istenek által beavatott” elmondtam mi történt. Óvatosan, három-négy méterre álltam tőle, nehogy az ostorral mérgében engem üssön meg. Hát nem adtam volna sokat az életükért, ha akkor még ott vannak. Aztán kissé lecsillapodva azt mondta „na fiam ha má paraszt nem akarsz lönni, ilyen marha mérnök aki egy kű miatt kivágattya az erdőmet még belüled is löhet.”

Soha semmilyen járművet nem vezetett. Biciklizni sem tudott, mert lánykorában egyszer elesett és nagyon megijedt. Kakpusztáról is alig járt ki, így lovaskocsival is keveset közlekedett. Mégis autóbalesetben halt meg. Tél volt. Frissen hullott tíz centis hó. A gondozónő négy órakor elment, mi még dolgoztunk az irodában. Nővéremnek rossz érzése támadt, és hazaszaladt megnézni. Furcsállottam, hogy jó idő múlva sem jön.

Aztán egyre erősödő zajokat hallottam. Valaki berobbant az irodába. „Az édesanyját a kaputól 250 méterre elütötte egy autó.” Azonnal a kocsiba ugrottam és rohantam. Az út szélén már csődület állt. Ő az árokban feküdt hanyatt, bal lába térdben félig leszakadva. Odaguggoltam mellé és a karjaimba öleltem filigrán kis testét. A szája váratlanul megmozdult, kerekre nyílt, és egy pattanó „pöh” hangot hallottam. A teste már fél órája halott volt. De a lelke megvárta a Kisfiát.

Másnap, ahogy kicsit megnyugodtunk, utána néztünk mi történt pontosan. Az erkélyajtót belülről ki tudta nyitni. Pizsamájára meleg ruhákat vett, és kendőt kötött. Sokszor mondta, hogy ő szeretne visszamenni Kakpusztára. Mi elütöttük tréfával a kérést. Hát elindult maga, az út jobb oldalán, a helyes irányba. Egyenesen Kakpuszta felé.

Nyelvtanból tanultuk a nevek kezdőbetűiből képzett betűszavakat. Hogy a Kovács Aladár az KA, a Fáncsi József az FJ, és így tovább. Volt az osztályunkban egy három nevű fiú. Hortobágyi Papp Ferencnek hívták. A tanító néni felszólítja: nos, te hogy mondanád Ferikém a kezdőbetűkkel a nevedet? Feri zavarba esik, irul-pirul, majd nyökögve kivágja: Hö-Pö-Fö!

 

Egy koranyári akácvirágos hajnalon „vonyigózzuk” a szalmát a szérűskertben a nagy kazalból. Már süldőgyerek voltam. Egyszer csak lódobogást hallunk a Nadalos felől vezető útról. Almásderes lován az „Öspörös Úr” üget hazafelé Bajomba. Jókedvűen énekel. „Szőrös lábú kismacska, hol jártál az éjszaka…”. Én addig Őt kis templomunkban csak hittől, és pátosztól sugárzó arccal láttam, ahogy predikál könnyező népének. Kíváncsi arccal édesapámra néztem. Ő rejtelmes mosollyal „motyogott” valamit, majd megszólalt „Jó kedve van fiam az Öspörös Úrnak. Tegnap lakodalom vót Nadalosba, alighanem a tanítónéninél hálhatott…”

Egész nap a Szabad Európát hallgatták apámmal. Aztán Washington-tól várták a csodát, a segítséget. Eleinte „Vashintónak” értettem, és sehogy sem fért a fejembe, hogyan tudna az segíteni a szegény pestieken. A karhatalom szó különösen sokszor hangzott el. Én csak apám izmos karjaira tudtam gondolni, melyekkel a hatalmat gyakorolta felettünk, vagy a lovakon, amikor az istállóban néha végigcsapott az oldalukon a vasvella hátuljával.

 

Egyre nőtt a zűrzavar az elmémbe. A lehallgatás, és a kihallgatás szavakon is sokat gondolkodtam. Végül az a kép állt össze a fejemben, hogy este amikor már elülnek a verebek, a ház hátuljától a fal mellett előrelopakodik valaki, és az ablak alá guggolva hallgatja ki, mit beszélnek apámék bent a szobában.

 

Amikor Nagy Imre miniszterelnök lett, apám arca napokig ragyogott. „Ez jó lössz nekünk is” mondta a testvérének Nanicának. Később hívták Nagybajomba a „Ruszki szobor”, az orosz hősi emlékmű lerombolására. Okos, és előrelátó ember lévén visszaüzent, hogy beteg, és nem tud menni. „Egy paraszt nem fóradalmazik Nanicám. Akár micsinyának ezök Pestön, ez a kis főd mögtermi amiből mögél a család. A Rákosit is kibírtuk.„

 

Ahogy kilépek a szobaajtón látom ám, hogy szemben az asztalnál öreganyám fejőszékén egy 150 kg körüli ember féle alak ül, és jókedvűen szeleteli a sonkát. A fején egy sötétkék tányérsapka, melyet körben világoskék paszomány díszit. Nagy siltje görbe sas orra fölé nyúlik. A kékesszürke egyenruha feszül hatalmas pocakján. A válszíjjas bőr derékövön egy nagy pisztolytáska lóg, melyből kikandikál a pisztoly markolata. Nagy, kerek hasán a nyakába akasztott szíjon egy dobtáras géppisztoly lóg, melyet akkor már mi gyerekek is ismertünk az újságokból, az orosz katonákról készült képekről. Két nagy, vastag karja méteresen feszíti szét az egyenruhát.

[m1]Másnap csöpörgött az eső, és nem tudtak a mezőn dolgozni. Apám szólított: gyere fiam, elvisszük a rádiót a „Mukucshoz”, az majd mögcsinyálja. Ismertem ezt a bácsit, Löncsömben laktak. Csúfnevét egy mókusról kapta, melyet gyerekkorában nevelgetett, és mindenkinek azzal dicsekedett, milyen okos az ő „mukucsa”. A nyáron, amikor masinálás alatt a Hoffer traktor a Héjasék szérűskertjében elromlott, azt is ő javította meg. A faluban csak úgy mondták „menánikus embör”. A szót persze nem értettem, de gondoltam, ha „menánikus” akkor nem csak a traktorokhoz ért!...

 

Megérkeztünk édesapámmal. A nyári konyha egyik ablaka előtt berendezett kis műhelyébe vezetett bennünket. Faggatta apámat, pontosan mi történt, amikor elromlott? „Eccör csak beszéd közbe ehalgatott, asztán többet nem szót egy mukkor se”, mondta apám. Tátott szájjal figyeltem, ahogy a csavarokat kiszedi, és leveszi a hátlapot. Benyúlt a sok drót közé kis görbe hegyű fogójával, és a madzagok végeit rángatta. Féltem nagyon, hogy végleg elront mindent, és nem lesz többé rádiónk. Az egyik „gyertyát” kicsavarta, és hosszan vizsgálta a homlokára tett szemüvegen át. Én is odadugtam a fejemet, de félre tolta. „Ez nem gyeröknek való”. Kotorászott az asztalfiókjában, és egy másik, hasonlót vett elő. A rádió megszólalt. Úgy éreztem magam, mintha nem ezen a földön, hanem a „csodák birodalmában” lennék.

„Eltűnt egy puszta Nagybajom mellől, amit fél évszázada még hatszázan laktak. Egykor Zrínyi küldött ide segítségül katonákat. Ami a töröknek nem sikerült, azt bevégezte az idő és a tolvajok; a település teljesen elpusztult, mára már az épületek köveit is elhordták.

Belső-Somogy Koppány birtoka volt. Jól választott, mert halban, vadban gazdag vidék. Földrajzilag is különleges terület. Észak-déli irányban patakok tucatjai szelik át az Aranyos patakban egyesülve, hogy az éger-lápos mocsarakba tisztára szűrve vizüket a Balatonba igyekezzenek. Tavasszal itt tömegével virít a tőzike, később a gólyahír, majd a tavaszi erdők-rétek sok színes virága. Az égerlápos erdők kis vízgyűjtő patakjaiban méltóságteljes lassúsággal folyik a kristálytiszta víz, mint a parasztember ereiben a vér.

Egy 16. századból származó térképen fedeztem fel, hogy e település az akkori írásmóddal Chak-nak írva már létezett. Kaktól délkeleti irányba 5-6 kilométerre állt Korokna vára, melyet a krónikások szerint a török is ostromolt. A vár felmentésére Szigetből Zrínyi is küldött erőket.

Gyerekkoromban a falu menti nagyerdőt Nagysáncnak hívták. A parasztok ekéi néha régi pénzeket, cserepeket forgattak ki a közelében fekvő földekből.

Korokna várának romjait széthordták. Néhány faragott oszlopfő a Kaposvári Múzeumban még megtekinthető. Ez a világ eltűnt. Már csak kövek, helynevek és cserépdarabok beszélnek róla.

Aztán jöttek új századok, új idők, új emberek. Szembeszálltak a természet erőivel. Az erdők egy részét kiirtották, az irtásokat szántóföldi művelésbe fogták, a patakokon halastavakat építettek és új kultúrát honosítottak meg. Sorra építették sárból és szalmából vertfalú talpas házaikat, és boldogan, vagy boldogtalanul élték mindennapi életüket. Szegény jobbágyok, zsellérek, parasztok, és favágók éltek itt századokon át. Gyenge termőképességű, homokos földjeiket művelték szorgalmasan, vagy az erdőre jártak dolgozni. Megélt belőle a család. Zárt közösség volt. A parasztok nem tűrték maguk között a lusta, dologtalan embereket. Kiközösítették őket. Megbíztak egymásban, és az adott szavuk „Szentség” volt. Segítették egymást, ahogy tudták. Példamutató közösségi életet éltek.

Teljesen kihalt a település

Őseim, a 800-as évek legelején a Dráva túlsó oldaláról indultak el. Öreganyám elmondása szerint a Dráván hajtották át teheneiket, lovaikat, birkáikat és indultak észak felé jobb hazát keresni. Kakpuszta kies tája megtetszett nekik, és letelepedtek.

Nagybajomtól Somogyfajsz-Mesztegnyő vonaláig ezt a területet szinte összefüggő erdők borítják. Ennek kellős közepén feküdt a hatvanas években még 600 lelket számláló szórt település hosszan elnyúlva a szekérutak mentén. Nagybajom hét pusztája közül ez volt a legnagyobb. Néhol utcaszerűen, máshol szórtan fehérre meszelt házak sorakoztak, mint egy aggastyán hiányos fogsorai.

A falu az én gyerekkoromban élte virágzásának tetőfokát. Volt saját templomunk, boltunk, kocsmánk, osztatlan tanyasi iskolánk. Gyerekkoromban még egy gőzgépet is csodálhattam, amely a kovács fújtatóit és gépeit hajtotta. Az ötvenes, hatvanas években a tanító vezetésével színjátszó- és néptánc kör is működött sikeresen egy évtizeden át. Télen a szomszéd falvakba is átjártunk lovas kocsival, és a kis rögtönzött színpadokon szavaltunk, táncoltunk, színdarabot játszottunk.

A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején indult országos nagy útépítés és villamosítás elkerülte Kakpusztát. Így sorsa megpecsételődött. A hatvanas évek végén a falu lakói kezdtek elköltözni a közeli-távoli falvakba, ahol kövesút, villany, buszjárat volt. Az új alakuló kultúra velejárói. A hetvenes évek végére a falu elnéptelenedett. A házak értékesebb részeit lebontották, és elvitték, a vályogfalak pedig nem sokáig tudtak küzdeni az idővel. A házhelyeket ma már csak a gyümölcsfákról, út menti virágzó cserjékről lehet felismerni.
A nyolcvanas évek végén a száztizenhét korábbi házból már csak három-négy állt. Az egyikben Bözsi néni lakott. Ő nem volt hajlandó elmenni családjával, és kitartott szülőhelye mellett. Havonta gyalog járt be a tíz kilométernyi távolságra eső Nagybajomba bevásárolni. Aztán a település önkormányzatától havi rendszeres szociális segélyt utaltak ki neki. Ezt ő első alkalommal nem volt hajlandó felvenni. Csodálkozva állt a tanácsházán és azt mondta: „Édös gyerökeim! Nekem nem jár nyugdíj, én az uram mellett sosem vótam állásba.” Aztán elfogadta a pénzt. Ezt követően, amikor jött járandóságát felvenni, mindig hozott valamit termelvényei közül. Hol mézet, hol csibét, hol tojást. Ezt cserébe otthagyta a tanácsházán. Így már rendbe volt becsületes, szorgos lelkében a dolog. Hát ilyen emberek laktak Kakpusztán.
Chak másodszor is megsemmisült. És most már kövek sem maradtak belőle. Csak az emlékek. Ezek még tisztán, és határozott kontúrokkal élnek lelkemben. Hogy kiket érdekelnek ezek az emlékek, történetek nem tudom. De azt tudom, hogy az ifjak között is mindig vannak, akik érdeklődnek és tudják, hogy a múltba nyúlnak vissza gyökereik.
És tudják azt is, hogy gyökerek nélkül csak „gyökértelen” életet élhetünk. A Világok a Gondolatban születnek és Gondolatként halnak meg, amikor az utolsó szemtanúk lelkében is kialszik a gondolat, az emlékezés.”

 

Kerekes Tamás

Kiadó: Tericum Kiadó
Kiadás éve: 2008
Fordító(k): Kovács Kristóf
Kategória: szórakoztató irodalom

Eredeti cím: The Wolf of Wall Street

Oldalszám: 477

Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu

 

 

 

Jordan Belfort neve Magyarországon nem nagyon ismert, legalábbis a leglátogatottabb keresőoldal is kevesebb, mint 500 magyar oldalt talál a nevére és ennek jelentős része erről a könyvről szól.
Viszont amit tudni érdemes róla: a Wall Street egy meghatározó személyisége volt a 90-es években, aki 26 évesen már multimilliomosnak mondhatta magát, 36 évesen pedig elítélt „bűnözőnek”, aki 20 hónapot töltött börtönben.

Őszintén megmondva, amikor kezembe vettem a könyvet, az első gondolatom az volt, hogy nagyon vastag, és a második sem volt sokkal pozitívabb, hiszen úgy gondoltam, hogy „már megint egy olyan történet, ami egy hollywood-i film forgatókönyve is lehetne és nincsen sok köze a valósághoz”. Ezzel nem is tévedtem túl nagyot (legalábbis a mondat első felével kapcsolatban), mert kiderült a könyv oldallécéből, hogy Martin Scorsese filmet fog forgatni (vagy talán már meg is tette) és a főszereplő nem kisebb sztár lesz, mint Leonardo DiCaprio. Viszont a gondolatom második részében, miszerint a történet nem valós, csúnyán tévedtem, hiszen ez egy önéletrajzi könyv, amit az egyik legnagyobb tőzsdemanipulátor írt meg a saját életéről.

Ennyi információ nekem elég is volt, hogy érdeklődést váltson ki belőlem, és hogy elkezdjem elolvasni ezt a remek könyvet. Igen, mert ez egy remek könyv, legalábbis nekem ez a véleményem.

Jordan Belfort pályafutását 1987-ben kezdte el, mint „tárcsázó”, azaz a ranglétra legalsó fokán helyezkedett el, vagyis ahogy az akkori főnöke megfogalmazta: „Nyomorultabb vagy, mint egy féreg a pocsolyában”. Ha valaki így kezdi saját önéletrajzi könyvét, az mindenképpen felkelti az ember érdeklődését.
Az író stílusa nem szokványos (vagyis igen nehezen tudnék itt megfelelő szót találni, ami ténylegesen és korrekten fejezi ki, hogy milyen is pontosan), de egyben biztos vagyok lebilincselő és szórakoztató. Nekem azok a szövegrészek tetszettek a legjobban, ahol szinte tételesen leírja, hogy milyen drogok és egyéb szerek voltak a szervezetében.

Nem, nem azért, mert bármi ilyen jellegű szernek a fogyasztója volnék, hanem azért, mert mélyen legbelül szinte elismerésre méltó, hogy ez az ember ezek után képes arra, hogy megírjon egy könyvet (vagy akár az, hogy élő embernek mondhatja magát). Viszont a könyv lényege nem (vagy legalábbis nemcsak) a drog, hanem egy érdekes ember hihetetlen életpályája (legalábbis egy része).

Aki olvasta Po Bronson Bankvilág vitriolban című könyvét és tetszett, annak garantálom, hogy ez a mű is tetszeni fog, akinek viszont egyikhez sem volt még szerencséje, annak ajánlom, hogy olvassa el valamelyiket...

Németh István

 

 

 

Stíluseszközök és alakzatok kislexikona

Szatmári István

 

 

 

A szerző olyan gyakorlati célú, közvetlenül felhasználható kötetet jelentetett meg,

amely hozzásegít bármilyen mondanivaló helyes és szép, valamint hatásos megfogalmazásához,

illetve költemények, szépprózai művek, újságcikkek megértéséhez.

 

A Stíluseszközök és alakzatok kislexikona című munkájával - mintegy a Stilisztikai lexikon) és az Alakzatlexikon (Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2008. ) sajátos elegyeként - rendkívül hasznos, szinte nélkülözhetetlen segédeszközt alkotott Szathmári István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, aki már eddig is számos nyelvészeti és stilisztikai könyv és tanulmány szerzője volt. Ezúttal olyan gyakorlati célú, közvetlenül felhasználható könyvet jelentetett meg, amely hozzásegít bármilyen mondanivaló helyes és szép, valamint hatásos megfogalmazásához, illetve költemények, szépprózai művek, újságcikkek, a legkülönfélébb szövegek megértéséhez. Ez a kislexikon újdonságot is jelent: efféle munka ugyanis először tárgyalja az alakzatokat. Mit lehet megtudni az ábécérendben tárgyalt stíluseszközökről és alakzatokról? Elsősorban a rövid meghatározásukat, a jellemző vonásaikat, de ami a leglényegesebb, a felhasználásuk módjait: mikor, milyen célból használhatjuk fel őket, hogy fogalmazásunk igazán megfelelő legyen. A szerző minden stíluseszközt, alakzatot a legváltozatosabb szövegekből vett példákkal világítja meg: szerepel itt vers, széppróza, újságcikk, mindennapi beszéd, táji nyelvhasználat, sőt még szleng is. Általános gyűjtőkörű-, iskolai- és szakkönyvtárak számára ajánlott kötet.

 ISBN: 978-963-9902-61

Szathmári István nagyon sokoldalú nyelvészeti-stilisztikai tevékenységét köteteiből és tanulmányai, cikkei sokaságából jól ismeri a nyelvésztársadalom. a magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései című könyvével egy újabb hasznos olvasmányt nyújt .... különösen az 50-es évektől viszont a köznyelv és különösen a beszélt nyelv hat az irodalmi nyelvre. hatásai a következőkben jelentkeznek: sok új dolgot megnevező szó keletkezik; elterjednek az argó és a durva stíluseszközök .

Lexikonunk, a szó legtágabb értelmében, a retorikai ismeretekben való eligazodásra azonban eddig nem volt. Sok mindent meg lehetett találni Szathmári István stilisztikai szójegyzékében (Szathmári 1961), később a Szabó–Szörényi-féle Kis magyar retorikában (1988), újabban a Szathmári István szerkesztette Stilisztikai lexikonban (2004), majd az Alakzatlexikonban (2008), illetve legújabban a Stíluseszközök és alakzatok kislexikonában (2010). Ezek azonban csak bizonyos részeit érintették a retorikának, elsősorban az alakzatok (figurák) és a szóképek (trópusok) területét. A Világirodalmi lexikon (1970–1995) szócikkei adták talán a legteljesebb képet a retorikáról, de természetesen egyéb, irodalmi ismeretek közé beékelt szócikkekben és sokszor egymástól merőben különböző felfogásban.

Bevezetése szubjektív vallomás a stilisztika tárgy művelésének okáról és arról, hogy a kibővült funkcionális stilisztika mint szemlélet és módszer azért vállalható, mert mindig képes a megújulásra azáltal, hogy be tudja olvasztani magába a mai nyelvtudomány eredményeit.

 

A Rákosi-korszak a stilisztikát száműzte a hazai közép- és felsőoktatás területéről. A "visszatérést" Fábián Pál, Szathmári István és Terestyéni Ferenc közös munkája, A magyar stilisztika vázlata (1958) jelentette, amelyet a mindmáig alapforrásként, kézikönyvként, tananyagként használt magyar stilisztikatörténeti antológia, a Szathmári István által gondozott, A magyar stilisztika útja (1961) követett. A Szabó Ervin Könyvtár néhány éve elkészítette az ún. hiánykönyvek listáját, amelyben a Szathmári-kötet a legtöbbet keresettek között szerepel.  

A kötet közérthető formában részletesen ismerteti a stilisztikai kategóriákat, illetve a stílussal összefüggő fogalmakat. Tárgyalja az olyan széles körben ismert szakszavakat, mint az ellentét, hasonlat, megszemélyesítés stb. A szaktudomány körébe tartozó kevésbé ismert terminusokat is magyarázza, pl. antonomázia, enallagé, metalepszis.
A funkcionális stilisztika szemléletének és eljárásmódjának megfelelően közli egy-egy stílusjelenség meghatározását, felsorolja lehetséges fajtáit. Megadja a jelenségek stilisztikai funkcióit, azaz stílusértékét. Hatásukat szépirodalmi példákkal, próza- és versrészletekkel gazdagon illusztrálja.
A lexikon segíti a szépirodalmi és egyéb művek megértését, valamint elemzését, esztétikai értékelését. Fogalmazás közben támogatja a hatásos és szép kifejezésmód kialakítását.
A Stilisztikai eszközök …. haszonnal forgathatják az érettségire készülő diákok, a főiskolák és az egyetemek magyar szakos hallgatói, a tanárok és mindenki, akit a stilisztika egy-egy kérdése érdekel.

 

Kerekes Tamás

 

 

 

A kiadó:

 

Maurice Cotterell, a népszerű szerző tisztában van azzal, miért és hogyan rejtették az ősi civilizációk kincseikbe titkaikat, s most a kelták nyomába ered, hogy a Kína sivatagaitól Európán át Írországig tartó hosszú úton kövesse őket.

Íme, a keresztény egyház legnagyobb becsben tartott ereklyéjének eddig ismeretlen története. A történet Jeruzsálemben kezdődik Arimatheai Józseffel, aki Angliába vitte a Szent Grált, majd a kelta Angliában, Artúr király udvarában folytatódik, aki kihúzta a kardot a kőből és megfejtette a kelták kódjait, hogy kezébe fogja a fény kelyhét.

A szerző bemutatja, hogyan került a kehely a szerzetesekhez megőrzésre, s később hogyan sarkallta őket a lindisfarne-i evangéliumok és a kellsi könyv elkészítésére, hogyan menekültek a vikingek elől az Ír-tengeren át az új kolostorba, Kellsbe, s hogyan kötött ki végül az Ír Nemzeti Múzeumban, ahol ma az Excalibur mellett található.

Keveset tudunk a keltákról – a keltoiról – Európa szőke hajú, kék szemű, titkos népéről.
A tudósok évszázadok óta értetlenül állnak a különös faragások és az értékes arany-, ezüst- és üvegáruk, szent könyvek előtt, és igyekeztek valamiféle rendszert felfedezni a világ talán legrejtélyesebb népének tárgyaiban. Egyesek „angyalok munkáinak” tekintik hagyatékukat. Mások úgy tartják, mai ismereteinket is meghaladó technikákat alkalmaztak.
Maurice Cotterell most megfejti a kelták kódjait, ahogy nyomon követi őket egészen első felbukkanásuktól a Takla-Makán sivatagban, majd végig Európán egészen Írországig, és fellebbenti a fátylat titkaikról.
Rámutat, hogy a majákhoz, peruiakhoz, egyiptomiakhoz és kínaiakhoz hasonlóan a kelták is tisztában voltak a Nap szupertudományával és a spiritualitás felsőbb rendjeivel, és ismereteiket kincseikbe kódolták, hogy a jövőben ismét felismerjék, amennyiben ez alkalommal nem sikerül a mennybe jutniuk.
A mexikói felirati templom és a tiahuanacói Nap-kapu titkai segítségével a szerző azonosítja a Szent Grált, a kelyhet, amelyet Jézus és tanítványai az utolsó vacsoránál használtak. Felfedezi, hogy a Grál ténylegesen fényt sugároz, ezzel igazolva, hogy az Artúr-legendák valóságon alapulnak.
Végezetül fény derül a Grál tit­kaira: titkokra, amelyek mindannyiunk sorsát befolyásolják.


A SZERZŐ

1989-ben a Cranfieldi Egyetemen kutatva Maurice Cotterell mérnök és tudós felfedezte a Nap mágneses pólusváltásai hosszú távú előrejelzésének módszerét. Ismeretei segítségével sikerült megfejtenie az ősi nap­imádó civilizációk kódjait; először a mexikói majákét, majd az egyiptomi Tutanhamonét és a dél-amerikai Viracochákét, mielőtt megfejtette a kínai agyagharcosok kódjait is.
Saját dekódoló módszerével régészeti leletekből nyert csodálatos képeket mutat be, amelyek elmagyarázzák az élet spirituális titkait – miért születik az ember, miért hal meg és miért kell mindennek így lennie.
Munkája a modern tudományosságot, a spirituális ismereteket és az ősi bölcsességet közös nevezőre hozva tárja fel a múlt, a jelen és a jövő tit­kait.
1992-ben megkapta a „Voluntariado Cultural” érmét a mexikói kultúra terjesztéséért tett erőfeszítéseiért.

 

 

A kötet a Szent Grál valódi történetét ígéri. Foglalkozik a szőke hajú múmiák rejtélyével, a hallstatti szvasztikák rejtélyével, Vénusz spirituális titkaival, a hochdorfi király sírjával, a gundestrupi üsttel, aztán belecsap a „Ki írta a Bibliát?” c. örökzöld témába. Erős idegzetű, elfogulatlan olvasóknask csemege

 

Kerekes Tamás

 

:a jeles szerzőt korábbi munkája miatt(Tutanhamon próféciái) erős kritikával illették

A szerzőt mások komoly tudósként fogadják el:

 

 MAURICE COTTERELL, a népszerű szerző tisztában van azzal, miért és hogyan rejtették az ősi civilizációk kincseikbe a titkaikat. Most a kelták nyomába ered, hogy a Kína sivatagaitól Európán át Írországig tartó hosszú úton kövesse őket.

 

Íme, a keresztény egyház legnagyobb becsben tartott ereklyéjének eddig ismeretlen története. A történet Jeruzsálemben kezdődik Arimatheai Józseffel, aki Angliába vitte a Szent Grált, majd a kelta Angliában, Artúr király udvarában folytatódik, aki kihúzta a kardot a kőből és megfejtette a kelták kódjait, hogy kezébe fogja a fény kelyhét.

 

A szerző bemutatja, hogy a kehely hogyan került megőrzésre a szerzetesekhez, és később hogyan sarkallta őket a lindisfarne-i evangéliumok és a kellsi könyv elkészítésére, hogyan menekültek a vikingek elől az Ír-tengeren át az új kolostorba, Kellsbe, s hogyan kötött ki végül az Ír Nemzeti Múzeumban, ahol ma az Excalibur mellett található.

 

A „KELTA KRÓNIKÁK” című ezen kiadványt a Szent Grál valódi története iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.

 

Nincsmegjuanbcímenekedküldömanekiszólólevelet

Aleman válaszul írok arra a levélnek álcázott képtelenségre amit nekem küldtél mivel elfoglalt vagyok nem érek rá pontot vesszőt pontosvesszőt és más írásjeleket használni ebben a levélben arra is alig van időm hogy a betűket leírjam sajnos telepátia nem létezik hogy telepatikus postán válaszoljak ami a lejobb lehet mert nincs kitéve a cenzúrának ahogy tudod a cronicahtilapot csináljuk ami mellett nincs időnk bódító füvek után kutatni úgyhogy egyenlőre be kell érned az egyszerű krokodilpöccsel amíg a cronica befuccsol és visszatérhetünk kedvenc helyünkre az éjszaka fiába az aqutániai üdvözletét küldi akárcsak a lánya ester a félribanc aki végül az énekes árussal ment el, a fiú rendőr lett és megölték őket szóval csak a név nélküli lány maradt akinek sosem lesz neve csak úgy hívták a lány egész nap a karosszékben ül hallgatja a gramofont ami mint minden más ezen a világon tönkrement és ez most gondot okoz a házban mert az egyetlen a városban aki ért a masinákhoz egy olaz cipész aki még életében nem látott sarkalt gramofont bemegy a házba és megpróbálja kalapálnimegjavítani de hiába miközben a vizesfiúk dumálnakvizet löttyintenekfütyörésznek és gramofondarabok szóródnak szét minden házban azt mondják gramofonsirfrancisdrake elromlott aznap délután az emberek rohannak hogy felöltözzenek bezárjákazajtótcipőthúzzanakmeg fésülködjenek hogy átmenjenek a házába ő a maga részéről nem várt vendégeket mivel a városiak tizenöt éve nem jártak a házában amióta nem voltak hajlandók eltemetni mercutio tetemét mert féltek a rendőröktől és drake szidott papotvároslakótpárttársakat visszavonult a tanácstól és bezárkózott a házába szóval csak tizenöt évvel később amikor a gramofon elromlottbefuccsolttönkrement mentek vissza az emberek a házba hogy jól meglepjék a lordot meg feleségét dona soledadot…a nő egész éjjel egy sarokban ül nem beszél senkivel és amikor a dona soledad zavartan elindul felé a hajnal és az emberek ez csak olyasmi tudod hogy mivel a fiúból rendőr lett amikor a rendőrség jött a temetői menettel, drake szokása szerint ott ült az ajtóban és amikor meglátja a menetet bezárja az ajtót nahát ilyesmi mintha csak momposban történt volna szóval láthatod hogy halad ez a nagyszerű könyv ezen kívül elmondhatom hogy a barátom és én azzal töltjük az időt beszélgetünkírunkgondolkodunkcsináljukacronicát és nem pedig iszunkkurvázunkfüvescigitszívunk mint azelőtt mert az élet nem lehet ilyen ha nem szereted virginiát akkor baszhatod mindannyian üdvözlünk ésboldogkarácsonytésboldogújévetkivánunk szerető barátod

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Dickens által felkarolt Elizabeth Cleghorn Stevenson, akit Mrs. Gaskellként ismert, ismer a világ, nem kizárólag Charlotte Brontë híres életrajzával alkotott nagyot, (részleteiben téves, de hangulatában hiteles korrajzával) hanem az ipari regény, vagyis az iparosodó Anglia nagyvárosainak problémáit és a munkásosztály mindennapjait (sokszor dialektusokat használó nyelvezetben) bemutató viktoriánus műfaj művelőjeként is. Elsősorban tematikai újító: ő szerepeltet először leányanyát és prostituáltat, mint a proletarizálódó Anglia erkölcsi végtermékét- műveiben.
George Eliot és Charles Dickens kortársa, az utóbbi bensőséges barátja azonban nem elégedett meg az élet mocskosabb oldalának, az alsóbb néposztályok igazságtalannak ítélt nyomorának bemutatásával, még ha a befejezések nélkülözik is a tragikumot, hanem a magazinoknak szánt gótikus kísértettörténetek írása mellett a társadalom átfogóbb bemutatására is vállalkozott.
Ehhez azonban visszatért, úgy is mondhatnánk, vissza kellett térnie egy egyszer már túllépett módozaton, és műveiben fokozatosan megjelent, és egyre inkább központi szerepet játszott az ország akkori életét még mindig komoly mértékben befolyásoló, és a kifinomultság, a kapitalista társadalomban lassan elvesző harmónia megtestesítőjeként tisztelt arisztokrácia.

 

Az enyészpont művészete

Avagy én is Kovács vagyok!

 

430 oldalon át gótika,

 gótikus regény nélkül

 

Magyar turistacsoport a Louvre-ban. Megilletődötten járják a termeket. Itt vannak a vidéki Kovácsék is, akik évek óta spóroltak a költséges utazásra. A körséta végén a csoportot kalauzoló idegenvezető így szól:
- És akinek még bármilyen művészettörténeti problémája volna, kérdezze meg nyugodtan.
Kovácsné keze izgatottan lendül a magasba:
- Tessék mondani, mitől olyan fényes itt a padló?

 

 

 

Hogyan lehetséges, őrmester elvtárs, hogy ezt a bazi nagy gépet el tudják rabolni? Úgy, tizedes elvtárs, hogy megvárják, amíg fölszáll, s amikor ilyen pici lesz, akkor rabolják el.

 

 

 

 

 

"A művészet a létezés legendája és nem tükre, a realitás kifejezése és nem birtoklása - állítás és nem saját tulajdon." (Hauser Arnold)

 

Timur Link

 

Roppant figyelemre méltó, hogy a matematika után nem sokkal az európai festészetben is megjelent a nulla, s azonnal úr lett. A művészettörténészek úgy tartják, hogy Giotto (1266-1337) fedezte föl a perspektívát. A reneszánsz tette kötelezővé. Lényege az enyészpont. Az a képzeletbeli pont a képen, amelyben a látvány a nullába fut, és ott elenyészik. Természetesen addig is tudták az emberek és a festők, hogy az előttünk álló ház nagyobbnak látszik az utca végén lévőnél, de lényegtelennek, sőt, értelmi csalódásnak tekintették. Bizonyára ismerték a régi rendőrviccet: Hogyan lehetséges, őrmester elvtárs, hogy ezt a bazi nagy gépet el tudják rabolni? Úgy, tizedes elvtárs, hogy megvárják, amíg fölszáll, s amikor ilyen pici lesz, akkor rabolják el.

A régebbi műveken ábrázolt alakok szent térben jelentek meg. Arányaik, színeik az örök rendhez, a kozmoszhoz igazodtak. Akár csak a mai gyermekrajzokon. A fáraó is azért nagyobb alattvalóinál, mert ő a földi isten. A bayeuxi faliszőnyeg készítői ne tudták volna, hogy mekkora hajókon keltek át a normann lovagok Angliába? De nem akartak lemenni a viccbeli rendőrök szintjére.

Az enyészpont bevezetése egyenlő a mű deszakralizálásával, mert azt jelenti, hogy transzcendens dimenziót fizikaira, optikaira cseréljük. Nem csak a kép került ki a szentség köréből, hanem a szemlélő is, hiszen a mű enyészpontja egyúttal kijelöli az innenső oldalon a közönség nézőpontját, mi több, helyzetét is – szintén az optikai, tehát a fizikai térben.(Czakó Gábor)

 

A XII. század elejétől a társadalom átalakulásával és a gazdaság fellendülésével a kultúra is virágzásnak indul. Súlypontja a kolostorokból, uralkodói és főúri udvarokból a népesedő városokba tevődik át. Egyházi és lovagi kultúra mellett polgári kultúra alakul ki. Ezek alapja továbbra is a vallás, de a korai középkor misztikus, a túlvilágra összpontosuló gondolkodását a földi élet, a valóság felé forduló, racionális szemlélet váltja fel. Az emberek látóköre kitágul.

 

A Corvina Kiadó grandiózus vállalkozása a gótikus képző és építészettörténet bemutatásra vállalkozott. Csak ott tesz kitérőt- irodalmilag-ahol ez indokolt, mint például Giotto, és Dante kapcsolatánál. Egy pillantás erejéig mi is szerepelünk a kötetben, Tino di Camaino magyarországi Mária síremléke kapcsán. Totálisnak nevezhető áttekintés. Hisz nemcsak a katedrálisokkal, székesegyházakkal foglalkozik a rendkívül színvonalas kötet, de vázákkal, festményekkel, festett üvegekkel, szószékekkel, feliratokkal, szignókkal, önarcképekkel, síremlékekkel, festett baldachinokkal, gótikus szobrokkal, apszisokkal, mozaikokkal, üvegfestéssel, freskókkal, freskóciklusokkal, a Vasari-féle híres Giotto életrajzzal, középkori műhelyekkel, sekrestyékkel, miniatúrákkal, szakrális és világi ötvösművészetekkel egyaránt.

A várak és magánpaloták bemutatása pedig csak csokireszelék a habostortán.

Földrajzilag is színes a palettája a kötetnek, mondhatni perspektívája van. A valaha barbárnak tartott, mára azonban a legkreatívabbnak mondott művészettörténeti korszakot bemutató, enciklopédikus értékű szakmunka kispórólja az elméleti, hosszú bevezetőt. Konkrét példák sokaságán át tárgyalja azonban kimerítően a gótikát.

Párizs mellől indulunk, ahol Szent Dénes elsétált a levágott fejével, s borzalmak helyett vár bennünket Sugar apát hagyatéka, a Saint Denis hagyatéka.A róla elnevezett váza elemzése után egy igaz nagyágyú és elemzése következik, a párizsi Notre Dame, most tudjuk csak értékelni igazán Quasimodo akrobatamutatványait. A chartre-i székesegyház láthatjuk végre Krisztust, mint bírót.(a múltkor igen szigorú volt velem, de szabadlábon védekezem- Rajkó Félix). A Saint Chapelle katedrálisában vár bennünket Krisztus töviskoronája és a lángoló gótika. És már ott is állhatunk a reimsi katedrális előtt. És még csak a 47.oldalon járunk. Egy újabb Notre-Dame vár bennünket, de ezúttal Laonban, egy eleve bazilikálisnak tervezett remekével, s a nagy durranás a harmadik Notre Dame: ezúttal Amiens-ben.

 

Lábjegyzet: Mi a közös Poe, Strindberg, Lovecraft, Blixen, Dagerman, Bowie, Freddie Wadling, Inger Edelfeldt, Neil Gaiman és Mare Kandre művészetében? Valamennyien tudatosan írtak olyan szövegeket, amelyek az 1700-as években Angliában Horace Walpole, Ann Radcliffe és mások által létrehozott gótikus hagyományhoz kapcsolódnak.”

Mi gótika és miben tér el a rémromantikától és a rémtörténetektől? Hogyan néz ki ma a gótika hagyománya? És hogyan befolyásolta az olyan kulturális termékeket – az irodalmon kívül -, mint a film, képregény, rock, hardrock, punk, gothrock, szerepjáték, számítógépes játék stb.?

Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Mattias Fyhr egésznapos előadásából, amit a témában írt könyveire alapozott.

Lovecraft a temetőben adott randevút a barátnőjének. Hát, ízlés dolga.

Mattias Fyhr a könyvében négy svéd regényt részletesen is elemez. Közülük az egyik egy ifjúsági regény, ami 1982-ben jelent meg. A szerző Inger Edelfeldt, a címe Juliane och jag (Juliane és én). A könyvből később film is készült. Az elemzésből nemcsak az derül ki, hogy a regény kiváló, hanem az is, hogy Inger Edelfeldt jól ismeri a gótikus irodalmat.

 

 

Nem maradhat ki a kötetből a bécsi, kölni, prágai, magdeburgi székesegyház sem, külön fejezet kap a ciszterci gótika, majd a nagy angliai katedrális elemzése és képanyaga következik. A spanyol gótikával másik fejezet foglalkozik. Itt kérdezi meg nevemben Lakhész Szókratésztől, hogy miért talált kincs a fejfájás, de hát a Tőkét is kiadták képregényben, s Batman is csak Szent Sebestyént majmolja.

Nyilván a legterjedelmesebb fejezet az itáliai gótikával foglalkozik. Pisano, Cambio, Jacopo Torriti, Cimabue, Duccio, az arisztokratikus Simone Martini és az isteni Giotto. Már csak könnyed levezetés a Limbourgh fivérek realista miniatúrái.

Harcászati és védelmi szempontból jön a slusszpoén: a fénis-i vár, és II. Frigyes dél-itáliai magánerődítményei -tiszteltetem a Védelmi Minisztert, volt munkatársa: Timur Link.(a szerk.)

A nemzetközi kapcsolatok, a keresztes háborúk és a növekvő hatósugarú kereskedelem révén egyre szélesebb rétegek ismerkednek meg távoli országok jobbára magasabb kultúrájával, aminek hatása minden téren érvényesül.

A tudományok a vallás tanításaira épülnek. Művelői kizárólag papok, szerzetesek. Ők foglalják össze a hittudomány és a hét szabad művészetből (grammatika, logika, retorika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia) összetevődő bölcselet tanításait az ún. skolasztika tanrendszerébe. Ebben helyet kapnak római írók mellett a főként arab közvetítésscl megismert antik görög tudósok és filozófusok, elsősorban Arisztotelész gondolatai, művei is. A tudományok fejlesztésében és terjesztésében a kolostori és káptalani iskolák helyett a XI. század végétől sorra alakuló, részben hittudományos és bölcseleti, részben jogi és orvosi egyetemeknek van döntő szerepe. Ezeken papok mellett egyre népesebb világi, részben polgári értelmiség nevelődik. Ez is elősegíti a városokban új, magas színvonalú polgári kultúra kialakulását.

A mezőgazdaság és az ipar fejlődését gyakorlati találmányok és felfedezések mellett Bizáncból és az araboktól átvett ismeretek, eljárások és szerkezetek segítik. Döntő jelentőségű a puskapor feltalálása és a tűzfegyverek elterjedése a XIV. század második felében. Ez a hadviselés és a katonai szervezet átalakulásához, a hadiépítészet fejlődéséhez vezet. Hatása az élet minden területén jelentkezik.

A gótika sokrétű, belső ellentmondásoktól és ellentétektől feszülő gazdag világát, a társadalom alapvető változásait az irodalom és a képzőművészetek is tükrözik.

A kor irodalmában vallásos költészet és próza mellett megjelennek a lovagregények, regényes történeti krónikák, virágzik a lovagi szerelmes költészet, amelyet követ a polgári verselés. A kor irodalmának legkimagaslóbb egyénisége, a polgári gondolat legteljesebb kifejezője a firenzei Dante Alighieri(1265-1321).

A képzőművészetek, szobrászat és festészet szervesen kapcsolódnak az építészethez, de a kor folyamán fokozott jelentőséget nyernek az építészettől független, önálló alkotások, így a táblaképek is. A formanyelv továbbra is kötött. Az ábrázolás korábbi, sematikus merevsége azonban fokozatosan feloldódik. A szimbolikus ábrázolásmód helyett az eseményeket elbeszélő és az érzéseket kifejező, a természet megfigyeléseiről tanúskodó, valósághűbb művészet fejlődik ki.

A híres "Lovas" a bambergi székesegyház belsejében. Föltehetően a Szent György-téma egy 1235-ben készült német változata, bár az egyik hagyomány szerint III. Konrád császárt, a másik szerint a magyar Szent Istvánt ábrázolja. Ez a lovasszobor a román kori szobrászat dekoratív értékeivel a gótika expresszív humanizmusát állítja szembe.

A gótikus szobrászat kiemelkedő emlékei Franciaországban a párizsi, Chartres-i, Reims-i, Amiens-i székesegyházak gazdag szobordísze; a burgundiai késő gótikus legjelesebb mesterének, Claus Sluternek főműve a Mózes-kút Dijonban: Németországban Magdeburg, Bamberg és Naumburg székesegyházainak szobrai és a faszobrászat alkotásai, a szárnyasoltárok. Ezek egyik legnagyobb késői mestere Veit Stoss Itáliában a kor kiemelkedő művészegyénisége Niccolo Pisano, fő műve a pisai Battistero szószéke, amely arányaiban és formálásmódjában az antik római művészet erős hatását mutatja.

(http://209.85.129.132/search?q=cache:xJDVZTBCtYoJ:www.sulinet.hu/eletmod/hogyantovabb/tovabbtanulas/elokeszito/muveszettortenet/5het/index5.html+g%C3%B3tika&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&lr=lang_en|lang_hu|lang_de|lang_it|lang_es)

 

Arnold Schönberg úgy érezte, el kell törölnie a tonalitást a zeneszerzésben, és ez, legalábbis számára, lehetségessé vált azáltal, hogy kifejlesztette a tizenkét hangú skála technikáját. Később akadémikusabb követői bebizonyították, hogy ezzel a módszerrel nagyon könnyű hagyományos dallamokat írni. Még később John Cage megtehette, hogy egy C-dúr hármashangzat fűrész-zúgás mellett szóljon, mivel addigra a hármashangzatról másképpen gondolkodtak - nem mint valami zenei szükségszerűségről, hanem mint egy hangról, amely éppen annyira érdekes, mint bármelyik másik hang.

 

 

By© Rajkó Félix

 

 

A kötet a gótikus művészettel foglalkozik, megszületésétől (amely Franciaországhoz köthető) kibontakozásáig és Európa-szerte való elterjedéséig.

A könyv bemutatja a legnevezetesebb, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban található építészeti emlékeket (katedrálisokat, templomokat, világi épületeket). Emellett szemléletes képet kapunk a XII-XIV. század festészetéről, szobrászatáról és iparművészetéről, valamint a kor fontosabb művészeinek gazdag életpályájáról is.